
Már megírtuk, hogy érkezik most viszont már azt is tudjuk, hogy nem kell sokat várni rá: még idén októberben szériagyártásba kerül a Párizsi Autószalonon bemutatkozott Lamborghini Sesto Elemento.
Hamarosan tucatnyi száguldhat a közutakon.Bár jelenleg a vadonatúj Aventador tündököl a reflektorfényben, sőt pénteken mi is alaposan kivesézzük a típust, hamarosan újabb rengés rázza meg a földgolyót. Az epicentrum: Sant’Agata Bolognese – a Lamborghini főhadiszállásáról 10-20 közötti példányszámban érkezik a hatodik elem, az új zászlóshajó. A Sesto Elemento árcéduláján 1,9 millió eurónál is magasabb összeg szerepel majd, vagyis félmilliárd forintnál is kövérebb összeg szükséges birtoklásához.
A különlegesség dinamikájáról 5,2 literes V10-es szívómotor 570 lóereje gondoskodik majd, amely a mai világban nem tűnik kiemelkedőnek, egészen addig, amíg hozzá nem adjuk a tömegadatot: várhatóan csupán 999 kilogrammot kell mozgatnia a ménesnek, amely földöntúli képességekkel ruházza majd fel az olasz szuperautót. 2,5 másodperces 0-100-as sprintre és 300 km/h feletti végsebességre számíthatunk.

A pontos adatok októberben kerülnek nyilvánosságra, a néhány szerencsés pedig a jövő nyarat már az egyik legkülönlegesebb Lamborghini volánja mögött töltheti.
