Óriásgalérián tündököl az új Honda Civic - minden információval

Nyomtatás

Nemrég tizedik generációjába lépett a Honda Civic, a kerek számmal pedig nem akárhogyan jubilált a modell: elhagyva az utóbbi két generáció kerekded formáit visszatért a gyökerekhez, miközben technikailag sokat lépett előre, köszönhetően a vadonatúj fejlesztésű platformnak és a turbómotoroknak. A hivatalos premiert követően ezúttal már minden részletre kiterjedően számolhatunk be az újdonságról, és egy méretes galériával is szolgálhatunk.

Az elődjéhez hasonlóan Nagy-Britanniában készülő kompakt modell a liftback stílushoz tért vissza formailag. Ennek szellemében a motorháztető vízszintesebben fut és nagyobb, a hátratolt utaskabint pedig kevésbé meredek csomagtérajtó zárja. Az alapforma így már önmagában is dinamikusabb, amelyet merész megoldások és részletek fokoznak.

Az új Civic torziós merevsége 41 százalékkal nőtt, miközben elődjéhez képest átlagosan 16 kilóval lett könnyebb. Mindezt úgy teszi, hogy elődjénél közel 13 (!) centivel hosszabb, 3 centivel szélesebb (1800 mm), viszont közel 5 centivel alacsonyabb (1421 mm) a típus. A hosszirányú gyarapodásból a tengelytáv is kiveszi részét: ez 30 milliméteres nyúlást követően 2,7 méteresre emelkedett. Nem csak könnyebb és merevebb lett a típus: a gyári közlemény szerint sokkal halkabb is, köszönhetően a gazdagabb hangszigetelésnek és a zajokat csillapító megoldásoknak.

Mondanunk sem kell, hogy ez a változás jelentősen fokozza a Civic eddig sem csekély belső méreteit. A hátsó lábtér a gyári adatok szerint 95 mm-rel nagyobb, de a vállaknak is több hely jut. A csomagtartó megmaradt a kategóriavezető 478 literes értéknél. Ugyanígy a „varázsüléspad” is változatlan: amelyet nem csak 60:40 arányban síkba dönthetünk, de az ülőlapjait fel is emelhetjük, az első üléssor mögött nagyobb helyet teremtve különböző tárgyaknak.

A belső tér az elődöknél valamivel letisztultabb lesz, de legalább annyira jövőbe mutató. A műszercsoport helyét is kijelzők veszik át, miközben a középkonzol található 7 colos érintőképernyő már korunk összes okostelefon-integrációs sémáját támogatja. Az opcionális listán Garmin navigáció lesz, amelynek utasításait akár 11 hangszórós, 465 wattos prémium audiorendszer dallamaival nyomhatjuk el. Emellett többek között teljes körű biztonsági rendszerarzenál áll majd a vásárlók rendelkezésére: a sávtartótól a vészfékrendszeren át a holttéfigyelőig minden elérhető lesz. Mindemellett anyaghasználatban is a prémium kompaktokat idéző minőséget ígérnek a gyáriak.

A motortérben ezúttal már kizárólag turbómotorokat találunk. A belépő egység 1,0 literes, háromhengeres lesz, amely 129 lóerőt szorít ki magából 5500-as fordulaton, és a gyáriak ígérete szerint vegyes körülmények között 4,7 litert vesz magához 100 kilométerenként. Fölé az 1,5 literes, négyhengeres turbós benzines ugrik rögtön 182 lóerővel, és papíron 5,8 literes vegyes fogyasztással.

Mindkét erőforráshoz alaphelyzetben hatfokozatú kézi, felár ellenében pedig fokozatmentes automataváltó jár. A manuális váltós verziók izmosabbak, ugyanis azok jobban tűrik az erőforrások által termelt nyomatéközönt. Az egyliteres egység például 200 Nm-t termel (CVT: 180) 2250 és 4500 1/perc között, miközben a négyhengeres 240 Nm-e (CVT: 220) már 1900-as fordulatszámon beköszönt, és 5000-ig ki is tart.

Dízelekről egyelőre nem volt szó, de előbb vagy utóbb valószínűleg bekerül a lemezek alá a jelenlegi verzió 1,6-osa, de elképzelhető, hogy valamivel erősebb és takarékosabb formában jelenti azt be a Honda. Sokaknak az is jó hír lehet, hogy a későbbiekben hibrid variáns is érkezik a kompaktból.

A sportosságról sem feledkeztek meg a Honda mérnökei - a közlemény szerint a 10. generáció egyben minden idők legdinamikusabb Civicje is. Az újdonság gravitációs középpontja 10 mm-rel van közelebb az aszfalthoz, miközben vezetője akár 35 mm-rel is közelebb húzódhat az úthoz. Így minden adott az élménygyűjtéshez, amelyet a vadonatúj többlengőkaros hátsó futómű is támogat majd.

A Civicről tehát minden fontos információ kiedrült, így már csak a dízelmotor bemutatkozását várhatják páran. Egy biztos: a tizedik Civic iteráció minden eddiginél látványosabb megújulással érkezik, mind látvány és méretek, mind pedig technika és menettulajdonságok tekintetében. Sokat pedig már a kombira és a Type R sportváltozatra sem kell várni.




Hozzászólások  

 
#1 K. I. Péter 2017-01-30 08:58
Ígéretes. Nagyon furcsán néz ki az eleje, de a (kissé boy-racer) stílushoz illik. Érdekes, hogy belül viszont letisztul, már-már elegánsnak érződik. Összegégében bejön.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark