Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Renault bejelentette, hogy az új Mégane érkezésével természetesen folytatják a sportos irányvonalat is, tehát lesz R.S. verzió az új generációs kompaktból is, ráadásul a sportmodellek kései érkezéséhez hasonlóan ezúttal sem lesz korai premier, leghamarabb ugyanis 2017-ben örvendhetünk a dinamikus újdonságnak.

Regis Fricotte, a Renault Sport globális vezetője elmondta, hogy mivel az új Mégane ötajtósként mutatkozott be, a korábbi verzió kombi és kupé karosszériával még kapható lesz egy bizonyos időn át. A csúcsverzió, azaz a sportmodell 2017-ben érkezik majd, addig a régi modell sportos kiadása elérhető marad, a hírek szerint 2016 végéig.

Az új Mégane R.S a Clióhoz hasonló utat járja be, azaz a háromajtós karosszéria, ahogy a kistestvérnél is eltűnt, úgy a kompaktnál sem marad tovább a kínálatban. Ötajtós lesz tehát a csúcs-Mégane, ami nem is feltétlenül baj, hiszen mára jóformán az összes sportkompakt ilyen karosszériával fut, legyen szó a Ford Focus RS-ről, a Honda Civic Type-R-ről vagy épp az Alfa Romeo Giulietta QV-ről. Noha a Volkswagen Golf GTi és a Seat Leon Cupra kérhető háromajtósként, a legtöbb náluk is az ötajtósból fogy. A Renault egyébként, ahogy a Clio esetében, ezúttal is a praktikummal indokolja a lépést.

Fricotte azt is hozzátette, hogy nem gond a hagyományos karosszéria, az ötajtós bódét is tudják olyan sportosra faragni, hogy senki ne sírja vissza a (háromajtós) kupét. A motorkínálatot illetően is nyilatkozott a szakember, aki elmondta, hogy természetesen erősebb lesz az újdonság a jelenleg futó modellnél. Mindez azt jelenti, hogy 300 lóerős csúcsteljesítményre számíthatunk a korábbi 275 lóerővel szemben.

Noha nem is lenne feltétlenül szükséges tovább pumpálni a kétliteres, turbós benzinest, a konkurencia lóerőhajhászása szinte kikényszeríti a teljesítmény fokozását. Azt még egyelőre nem tudni, hogy a motorhoz hatsebességes kézi váltó vagy a Clióhoz hasonlóan kizárólag duplakuplungos EDC váltó lesz kapható, Fricotte nem zárta ki, hogy akár mindkét szerkezet is rendelkezésre állhat a vevők számára. Az azonban már biztos, hogy továbbra is elsőkerékhajtású lesz az autó. Ugyan korábban bizonyos körökben már rebesgették a hibrid hajtásláncot is, Fricott egyértelművé tette, hogy most még nem jön a benzin-elektromos rendszer.