Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az apró brit sportautógyártó vállalat nemrég jelentette be új zászlóshajójának érkezését, amit ígéretüket betartva annak rendje és módja szerint le is lepleztek. A kétüléses, 310 lóerős sportautó több mint 20 év után hozza vissza a középmotoros elrendezést a gyártó repertoárjába a ’89-es G32 után.

A G60-ban és elődjében csupán egyetlen dolog közös: a motor elrendezése. A váz könnyű és erős szénszálas anyagból készült. Lényegében maga az autó nem más, mint egy alaposan átdolgozott Fabrio GTS, ami már nem a legújabb konstrukció. Az autó tervezésekor a módosítások középpontjában a markáns tömegcökkentés állt, amit meglehetősen jól oldottak meg végül az angol szakemberek.

A karbon vázon kívül máshol is nyertek kilogrammokat, többek között elhagyták a kormányszervót, a fékrásegítést, az ABS-t és a menestabilizátort is, a felnik pedig kifejezetten alacsony tömegű könnyűfémek. A végeredmény 1100 kg lett, ami 400 kg-mal kevesebb, mint az előd Fabrio GTS 1,5 tonnás össztömege.

A lemezek alatt a Ford Mustangból származó V6-os egység dolgozik, amely összesen 310 lóerőt présel ki a 3,7 literes lökettérfogatból. A hátsó kerekekhez a nyomaték hatsebességes kézi váltón és igényes Quaife sperrdifferenciálon jut el, miközben a futómű elöl-hátul kettős keresztlengőkaros, így a kanyarvételek esetében sem vall szégyent a Ginetta újdonsága.

Habár a 310 lóerő manapság már egy családi használatú autóban is előfordul, az alacsony tömegnek hála a G60 4 másodperc alatt katapultál 0-ról 96 km/h-ra (0-60mph), végsebessége pedig 265 km/h. Ami esetleg még vonzóbbá tehetei a brit sportolót a vásárlók számára, hogy a Ginetta a széria 50 darabosra limitálásával teszi kívánatosabb vétellé a típust.