.jpg)
Már jó ideje terjengnek pletykák arról, hogy a vásárlók nyomására a zuffenhauseniek a Porsche Cayenne-hez rövidesen elérhetővé tesznek egy új dízelmotort, amely jóval erősebb lesz az eddigi 245 lóerős (550 Nm), háromliteres V6-os gázolajosnál. A szakma a fenti motornak az Audi által már jó néhány modellben használt kétturbós, 313 lóerős (650 Nm) változatát várta a Cayenne motorházteteje alá, ám a Porschénél nem elégedtek meg ennyivel, és egyenesen egy V8-ast építettek a rendkívül sikeres terepesbe. Az újdonság hivatalos neve Porsche Cayenne S Diesel.
A 4,2 literes, két turbófeltöltő által lélegeztetett egység 340/350 lóerővel és 800 Nm-nyi csúcsnyomatékkal ismerős lehet a VW-konszern néhány modelljéből (Audi A8, Audi Q7, VW Touareg), ám a Porschéseknek ez sem volt elég, és a mérnökök 382 lóerőig húzták a ’vasat’, amihez óriási, 850 Nm-es maximális forgatónyomaték társul.
.jpg)
A start/stop rendszerrel kiegészített nyolcfokozatú automataváltó ahogy a többi Cayenne esetében, természetesen itt is mind a négy kereket hajtja. A 3-literes dízelmodellhez képest különben körülbelül egy mázsát szedett fel a legtestesebb Porsche, ami azt jelenti, hogy az autó tömege üresen is eléri a 2,2 tonnát.
Ennek ellenére a bivalyerős motornak hála már-már sportautós menetteljesítményekkel számolhatunk: a százas sprintet akár 5,7 másodperc alatt abszolválni képes a monstrum, vagyis egy hajszállal még egy alap Boxsternél is gyorsabb, miközben a fizika törvényei csak 252 km/h-nál állítják meg a száguldó SUV-t, amivel a Cayenne számos, 250 km/h-ban korlátozott luxus- és sportautó mellett képes elcsorogni a németországi autópályák legbelső sávjában. Mindeközben a gyárilag megadott átlagfogyasztás nem magasabb 8,3 liternél, ami egészen kiváló érték a méretek és a teljesítmény függvényében. A 245 lovas V6-os Cayenne Diesel egyébként 1,1 literrel takarékosabb a méretesebb fékekkel és fejlettebb összkerékhajtással szerelt nagytestvérnél.
.jpg)
Az első Porsche Cayenne S Diesel-ek a hivatalos sajtóközlemény szerint 2013 januárjában érkeznek meg a márkakereskedésekbe, de már mostantól rendelhető az újdonság. Már az alapár is ismert: aki a 382 lóerős V8-as dízelmotorral szeretne Porsche Cayenne-hez jutni, bruttó 24 millió forintos indulóárral számolhat, extrákkal pedig nem nehéz elérni a 30 milliót sem.
