Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A sportos kisautók és kompaktok kategóriájában nem is olyan régen még szinte csak háromajtós kivitelekkel találkozhattunk. Azóta az alsó-középkategóriában már szinte az összes „forró-ferdehátú” ötajtósra váltott, és a kisautók között is egyre nagyobb teret hódítanak a praktikus kivitelek. Nem csoda hát, hogy a Ford is bemutatta a Fiesta ST ötajtós kivitelét, mely ugyanakkora élményeket kínál, miközben más szempontokat is szem előtt tart.

Érdekes, hogy az amerikai gyártó csak most szánta el magát erre a lépésre, hiszen a jövő év vége felé érkezik a vadonatúj Fiesta – igaz, az ST-re 2018 elejéig biztosan várnunk kell majd. Mindenesetre a kategória egyik legélvezetesebb szereplője a Ford kisautójának felpaprikázott változata, ami nem meglepő módon ötajtós kivitelben is ugyanazt az 1,6 literes, 182 lóerőt és 240 Nm-es nyomatékcsúcsot magénak tudó turbómotort kapta meg.

Sokan várhattak a praktikusabb verzióra

A gyáriak szerint a 0-100-as sprint tekintetében is ugyanarra lesz képes a praktikusabb kivitel, így 6,9 másodperc alatt érhetjük el a fokmérőnek számító sebességet. Noha a végsebességről nem esett szó, nem látjuk különösebb okát, hogy miért ne tudná ugyanazt a 223 km/h-s értéket elérni az ötajtós is, mint háromajtós testvére. Egyes piacokon egyébként az előrejelzések szerint az eladások legalább negyedét teszi majd ki ezentúl az új kivitel, aminek fényében felmerül a kérdés, hogy vajon miért vártak eddig a gyáriak.

Ugyanaz az élmény, fokozott praktikum

Jogosan jöhet a kérdés, hogy mi a helyzet a nemrég bemutatott Fiesta ST200-al, mely 18 lóerővel többet kínál a normál ST-nél, és 2 tizeddel gyorsabban éri el a 100 km/h-s sebességet. Nos, a Fordnál úgy döntöttek, hogy az erősebb kivitel továbbra is kizárólag három ajtóval lesz elérhető. Arról nincs információ, hogy milyen különbségek mutatkoznak majd az árcédulán a praktikusabb kivitel esetében, de nagy valószínűséggel valamivel drágább lesz majd az újdonság.