
Megható részletet tett közzé az Infiniti a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó tanulmányáról. Persze jelen pillanatban még tombol a Detroiti Autószalon, úgy tűnik, a japán prémium gyártó ezúttal Európát célozta be. Az elektromos sportautó koncepció svájci bemutatója előtt ízelítő képekkel jelentkezik a gyártó.

„Genfben jövőre megmutatjuk a világnak, hogyan képzeljük el a prémium teljesítményű autók új fajtáját. Az Infinitinek már vannak hibrid és alacsony károsanyag-kibocsátású dízel autói is a piacon. Egy teljesen elektromos hajtású szedán természetes lépésnek tűnt ahhoz, hogy kitoljuk a teljesítmény és a környezetvédelem találkozásának határait” – mondta Andy Palmer, a Nissan alelnöke.

Immáron ráadásul a hybrid technológia nem is idegen az Infiniti számára, hiszen az M35h személyében remek premium hibrid szedánt ismerhettünk meg, azonban továbbra is a nagy teljesítmény talajából táplálkozva igyekszik megmutatni a márka, hogy a csúcstechnológia mivoltából a nagy teljesítmény és az alacsony kibocsátás igenis összeegyeztethető.
A megvalósításról eddig csak nagy vonalakban kaptunk hírt, egyelőre annyi biztos, hogy a hajtáslánc a jármű közepére lesz beépítve a tökéletes súlyelosztás elérésre érdekében. Emellett a gyártó szándékai szerint az autóikra jellemző virgonc vezethetőséget átcsempészik a tanulmányba is - bár erről meggyőződni csak a szériagyártás megkezdése után fogunk. Hogy erre mennyi az esély, az egyelőre bizonytalan, bár mi kiegyeznénk azzal is, ha a 3,7 literes V6-os izmosabb verziója adná majd az erőt.
