2017. Szeptember 25., Hétfö

Frissitve:12:47:25

Sportos Insignián tért vissza az Opel palettájára a GSi jelzés

Nyomtatás

Bizonyára sokan emlékeznek még a GSi jelzésre, amelyet korábban az Opel használt sportos modelljeinek jelölésére. Azóta már az OPC lett a villámos márka legdinamikusabb modelljeinek neve, de úgy tűnik, hogy a németek nem feledkeztek meg a korábbi hangzatos betűhármasról sem, ugyanis ősszel hivatalosan is visszatér majd a palettára GSi jelzés, méghozzá az Insignián.

Az Opel vezető tervezője, Mark Adams a mai napon jelentette be, hogy visszatér a jól ismert betűhármas, a találgatások pedig rögtön megindultak: a legtöbben azt várták, hogy az Astra lesz a befutó. Nem kellett azonban sokat várnunk, hogy kiderüljön, hogy melyik modellen mutatkozik majd be ismét a GSi jelölés, hiszen nem sokkal a vezető bejelentése után már néhány képet is megosztott velünk a villámos márka az őszi Frankfurti Autószalonon érkező újdonságról, az Insignia GSi-ről.

Az Opelnél úgy gondolták, hogy nincs szükség erősebb szerkezetre, mint a már most is elérhető, 260 lóerős, 8-sebességes automatával szerelt négyhengeres benzines, de a GSi esetében többről van szó, mint egy optikai csomag. A sportosabb Insignia áthangolt futóművet és komolyabb fékeket is kapott, így mindenképpen jobb menettulajdonságokat tud felmutatni, mint átlagos társai. Sőt, a gyáriak szerint az előző generációs OPC-nél is ügyesebb az új Insignia GSi – ígéretük szerint a Nürburgringen is gyorsabban körbeér az újdonság.

Ezt többek között a 160 kilós súlyelőnyének, az alacsonyabb tömegközéppontjának és a jobb tapadást biztosító, fejlettebb összkerékhajtásának köszönheti az újdonság. Természetesen azért a külcsín és a belbecs sem maradt érintetlen. A GSi jóval agresszívabb, nagyobb légbeömlőkkel ellátott lökhárítókat kapott, de az új kötényelemek, a hátsó légterelő és a méretesebb kipufogócsövek sem maradtak el – és akkor az egyedi 20 colos keréktárcsákról és a mögöttük meghúzódó piros féknyergekről még nem is beszéltünk.

Az utastérben magasabb alapfelszereltség, sportosabb kormány, akár hűthető, minden irányban elektromosan állítható sportülések és GSi logók jelentik az újdonságot. A gyáriak tehát azt ígérik, hogy az átlagos változatokhoz is elérhető erőforrás ellenére minden eddigi Insigniánál sportosabb és gyorsabb lesz a GSi – a későbbiekben azonban érkezhet még az OPC kivitel is. Arról nem esett szó, hogy más Opeleken is megjelenik-e majd a GSi jelölés, de véleményünk szerint erre jó esély mutatkozik, hiszen más gyártók is többféle jelölést használnak a különböző modelljeik sportváltozatainak jelölésére, azok teljesítményétől függően.

Az Opel középkategóriásához jövőre jön egy minden eddiginél izmosabb dízelmotor is, és az sem kizárt, hogy az is megkapja majd a GSi jelzést – persze az azzal együtt járó változtatásokkal együtt. Az árakról egyelőre nincs információ, de az őszi bemutató után nem sokkal a kereskedésekbe is megérkezik az autó.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark