Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nikolay Fomenko ismert közéleti személyiség Oroszországban, aki autóversenyzői pályafutását egy Aston Martin volánja mögött kezdte el, mígnem a pályán körülnézve eszébe nem ötlött, hogy egyetlen hazai gyártású négykerekű sincs a közelében. Nem is kellett ennél több ahhoz, hogy elhatározza, saját márkát alapít, ami az első olyan orosz gyártó lesz, amely legendás márkák babérjaira törő szuperautók építésére adja a fejét.

5 év, 1 márka, 1 F1 csapat, 2 kiárusított modell - határ a csillagos ég

A 2007-ben életre hívott vállalkozás napjainkra igencsak kinőtte magát, s bár mindeddig alig két típussal örvendeztette meg a nagyközönséget, a rendelkezésre álló anyagi, és kapcsolati tőke már arra is elegendőnek bizonyult, hogy a név a száguldó cirkuszban is felüthesse a fejét. Ekkora hátszéllel pedig nem is lehet megállás, s így fordulhatott elő az is, hogy a Marussia B2 elnevezésű modell már azelőtt kiárusításra került, hogy egyáltalán a termelés beindulhatott volna.

Nem kétséges, hogy a B1-es a kínálat kecsesebb tagja

A kereslet növekedése persze nem alaptalan, hiszen az orosz gyártó nem akármilyen műszaki háttérrel rendelkezik, miközben a vezetőség azzal is tisztában volt, hogy a bizalom kiépítése európai minőségbiztosítási rendszerek felállítását teszi szükségessé. Az autószalonokon Marussia B2 - galériaszemügyre vett végeredmény alapján persze e téren sem lehet panasz, miközben a Cosworth által fejlesztett motorok, valamint a Renault és a Nissan hatfokozatú automataváltói kiváló alapot szolgáltatnak a hajtásláncok számára is.

Mindezek fényében az 1100 kg tömegű autót a 2,8 literes, V6-os motor 420 lóerős teljesítménye és 600 Nm-es nyomatéka 3,8 másodperc alatt repíti álló helyzetből 100 km/órás sebességre, miközben a felső határról egyelőre annyi bizonyos, hogy meghaladja az egyezményes 250 km/órás korlátot.

Számos teendője mellett a termeléssel lemaradt a Marussia Motors

Noha eleinte felmerült, hogy a külcsín és a karosszéria minden esetben a megrendelők egyedi igényei alapján kerül kialakításra, a gyártó feje egyelőre az 500 darabos B2 sorozat legyártásán főhet, hiszen mostanra az összes példányra az asztalra csapták a foglalót, miközben az utakat legfeljebb egy-egy előszériás példány rója.