Tartja a szavát az Aston Martin – jön a kézi váltós Vantage

Nyomtatás

Az Aston Martin már korábban megígérte, hogy az utolsó pillanatig kitart majd a kézi váltók mellett, noha ezzel rengeteg terhet vállaltak magukra, hiszen a Mercedes-AMG-től érkező négyliteres, V8-as egységhez a csillagosok csak automata váltót fejlesztettek, így az angoloknak most maguknak kell kifejleszteniük egy manuális egységet – jövőre azonban mindenképpen megérkezik majd ez a változat az új Vantage-ból.

A témában maga Matt Becker, a gyáriak főmérnöke szólalt meg: „A négyliteres AMG erőforrás még sehol nem jelent meg manuális váltóval. Szóval belerakni egy manuális váltót nem kihívásoktól mentes. A szoftver nem is létezik, így azt nekünk kell létrehoznunk. A hajtáslánc ehhez szükséges elemei sem léteznek, úgyhogy azt is meg kell alkotnunk. Mindez elég bonyolult, de szeretjük a kihívásokat” – mondta a vezető.

Az ígéretek szerint a manuális váltós Vantage a vezetés igazi, klasszikus értelemben vett élményét nyújtja majd. Becker úr szavai egyébként teljesen érthetők, és bár mondhatnánk, hogy a motor fejlesztését így is megúszták, és így csak egy váltót kell megalkotniuk, érdemes azt is számításba venni, hogy amennyiben az alapokról kezdve úgy terveznek valamit, hogy lesz kézi váltóval – ami a négyliteres, kétturbós V8-as esetében nem így volt –, akkor jóval könnyebb a mérnökök munkája, míg utólag sok tényező tudja megnehezíteni a helyzetet.

Mindenesetre dicséretes, hogy az Aston Martin vállalta mindezt, és a kézi váltós Vantage mellett természetesen egyéb változatokkal is készülnek még a gyáriak. Egy még vadabb AMR kivitel biztosan érkezik, és az sem kizárt, hogy ebben – vagy éppen egy másik kivitelben – az angolok saját, 5,2 literes V12-ese is helyet kap majd, de kabrió változat is várható.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark