
Alig másfél hétre vagyunk a Genfi Autószalon első sajtónapjától, ami azt jelenti, hogy megkezdődött a gyártók hajrája, akik ennek megfelelően sorra jelentik be vagy éppen szellőztetik ki a várható svájci újdonságokat. Ezúttal a Mercedes-Benz tett közzé egy ízelítőképet a múlt heti hivatalos számítógépes skicc után, amelyen immár valós pompájában, de sajnos még csak egy lepel alatt várja a debütálást a márka legfrissebb csillaga.
A képen nem más, mint az új Mercedes-Benz C-osztály nyitható tetejű változata látható, amelyről azt hittük, hogy később fog debütálni, de végül Genfben érkezik az újdonság. Ez egyben azt is jelentheti, hogy az első példányok némi szerencsével már az idei kabriószezonban megérkeznek. Az autóról különben már több ízben beszámoltunk – nagy meglepetésre nem kell számítanunk, mivel a C-osztályra, és azon belül is a friss C Coupéra épül a modell, így a technikai részletek nagyrészt ismertek. Az elegáns vonalú 4,7 méter hosszú karosszéria mozgatásáról 4- és 6-hengeres turbós benzin- illetve dízelmotorok (illetve a 63 AMG változatokban akár 510 lóerős 4-literes V8-as kétturbós motorok) fognak gondoskodni, amelyekhez vagy 6-fokozatú kézi váltó, vagy pedig 7- illetve 9-sebességes automata csatlakozhat.
Nini, az első szélvédőből kiemelkedő légterelő, vagyis az Aircap megmarad
A kínálat nagy újdonsága állítólag a Mercedes-AMG C43 Cabriolet változat lesz, amiben a GLE Coupéban általunk is tesztelt, szuper 3-literes V6-os biturbós benzinmotor dolgozik majd 367 lóerős teljesítménnyel és 520 Nm-es csúcsnyomatékkal, ideális elegyet nyújtva a teljesítmény, a hatékonyság és az élmény között.
Azt is tudjuk, hogy a C Cabriolet vászontetővel érkezik, a vastag, kiválóan szigetelő kupolát vélhetően 40-50 km/h-s sebességig lehet majd nyitni/csukni, persze teljesen elektromosan. Az utastér pedig akár 4 személy számára is elegendő helyet nyújt majd, nem utolsósorban pedig mindehhez tisztességes csomagtartó társul, főleg zárt tető esetén.
Az első hivatalos, gyári skicc az új C-osztály kabrió változatáról
Persze a Mercedes-tipikus exkluzív kabrió-specifikus extrák, mint például a nyakfűtés (AIRSCARF) vagy az első szélvédőkeretből előugró szélterelő szpojler (AIRCAR) nem maradnak ki a kínálatból. A részletekre alig 10 nap múlva, a Genfi Autószalonon fény derül. A rövidesen debütáló C-osztály kabrióról különben részletesebben korábbi cikkünkből, ide kattintva olvashatnak.
