Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az eddig sokak által kissé unalmasnak vélt Škoda egyre inkább igyekszik, hogy kitörjön ebből a körből, amit jól mutat például a vadonatúj Superb kedvelt formavilága is. Ugyanakkor a már meglévő modellek esetében sem pihennek a gyáriak, és a manapság töretlen sikereknek örvendő crossoveres kiegészítőkkel készülnek, ScoutLine néven. Most éppen a Fabia kombi verziója kapta meg a látványos csomagot.

Elsőre azért megtévesztő lehet az elnevezés, de nem szabad összekevernünk az Octaviához elérhető, plusz képességeket kínáló Scout változatot, és a Fabiához most elérhetővé tett ScoutLine csomagot, mely csupán külső kiegészítőket tesz elérhetővé az autóhoz, a hasmagasság növelése nélkül. Mindezek ellenére az összhatás igazán vagány, köszönhetően a körben elhelyezett fekete műanyagbetéteknek, és a leginkább csak díszbetétként funkcionáló ezüstszínű alvázvédőknek.

Nem lett jobb terepen, de kétség kívül divatosabb

Tüzetesebb szemrevételezés után persze egyéb érdekes kiegészítőket is felfedezhetünk a Fabia ScoutLine-on, mint például a szintén ezüstszínűre fényezett tetősín és külső visszapillantók. Ahhoz, hogy teljesen legyen a kép, a gyáriak nagyobb keréktárcsákat is elérhetővé tettek, így alapáron 16, míg felárért akár 17 colos felniket is kérhetünk a marcona kiállású kis kombihoz. Az utastérben valószínűleg nem számíthatunk nagyobb változásokra – legfeljebb egy-két plakett és több extra várható.

Az új felszereltségi csomag a motorok széles választékához elérhető, így háromféle benzines és dízel erőforrást kérhetünk a motortérbe. Előbbiek 75, 90 és 110 lóerős teljesítményszinteken, utóbbiak pedig 75, 90 és 105 tagú ménessel kínálják magukat. A nemrég kirobbant dízelbotrány fényében a Škoda leszögezte, hogy a Fabia Combi ScoutLine kizárólag az Euro 6-os környezetvédelmi normákat teljesítő szerkezetekkel érhető el. Az árakról egyelőre nincsenek információk.