Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár Európába is érkezik, továbbra is Amerika a Ford Mustang legfőbb piaca. Ott pedig különösen fontos az automataváltó jelenléte. A Ford ráadásul nem aprózza el a dolgot, s hamarosan rögtön tízfokozatú váltót mutat be a Mustanghoz.

A sebességi fokozatok számának növelésében vélhetően a 10-es számmal egy határhoz érünk, amit nem fognak egyhamar túllépni a gyártók, hiszen ennél több kacsolási lehetőség már túlságosan bonyolult költséges szerkezeteket eredményezne, ráadásul a hatékonyság mindeközben aligha növekedne jelentősen.

Az izomautóhoz tehát 10-es automatát élesítenek a kék oválosok, amely a jelenlegi kínálatban szereplő hatgangos váltót nyugdíjazza majd. Noha a Ford nem közölt részleteket az újdonsággal kapcsolatosan, annyit tudni, hogy első körben kizárólag az észak-amerikai piac kapja meg a tíz fokozatból gazdálkodó váltóművet, de nem teljesen esélytelen az európai forgalmazás sem.

Nem csupán a Mustang profitál az új váltóból, hiszen a Ford a tengerentúlon oly népszerű pickuphoz, az F150-hez is elérhetővé teszi, méghozzá 2015 végén, de később más modellekben is visszaköszön majd az egység. Mindehhez a pickupban még egy új turbódízel is társulhat, azonban erről teljes mértékben hallgatnak még a gyáriak. Az új, tízfokozatú váltót egyébként a Ford a GM-mel közösen használja majd, míg a kék oválosok elsőkerékmeghajtású autói egy másik, kilencsebességes szerkezetet kapnak meg.