Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Audi sportautója megjelenésekor nagy port kavart, mára azonban kissé leült körülötte a körforgás – ez részben a szegmens gyors virágzásának is köszönhető. A kompromisszumokat átlépő R8 viszont hamarosan ismét a csúcson lehet: egy évben belül érkezik ugyanis a frissítés, 2014-ben pedig az új generáció.

A kor kétségtelenül nem látszik rajta, mégis felvarrják a ráncokat az ötéves, középmotoros Audin. A 2012-ben érkező frissítés az új márkaarculat mellé új váltót hoz az R8-nak: a hatsebességes egységek helyét hétsebességes, duplakuplungos szerkezet foglalja majd el, miközben az 5,2 literes, 525 lóerős V10-esből elővarázsolnak még néhány lóerőt a mérnökök - állítólag 550 tagú ménessel számolhatunk. Ez nem lesz nehéz, hiszen a Lamborghini modelljeiben ugyanezt az erőforrást már 570 lóerős teljesítménnyel is viszontláthattuk már. A 4,2 literes szívó V8-as is megmarad a kínálatban, és a nemrégiben 420-ról 430 lóerősre erősödött szívómotor állítólag további 20 lóerővel gyarapodik.

Új váltó, duplakuplunggal és hét fokozattal.

További nagy hír, hogy jövő év végén a márka erősen limitált példányszámban megpróbálkozik az elektromos változat piacra dobásával is.

Tartós újdonságot ő sem jelent majd, ugyanis 2014-ben érkezik a második generáció, amely sok részletében különbözik majd elődjétől. Az új alumínium platform nagyobb részben tartalmaz majd szénszálas kiegészítést és erősítést, melynek köszönhetően a tervezők 100 kilogrammot faragnak a tömegből, miközben a torziós merevség 13 százalékkal emelkedik.

Új alapot kap a következő generáció, de már a harmadikra is készülnek.

Hozzá az új, négyliteres, turbós V8-as hozhat nagyobb izmokat: a csúcs-Audikban már megjelent erőforrás akár 600 lóerős teljesítményt és 750 Nm nyomatékot is szállíthat, felettébb kedvező 10-11 literes átlagfogyasztás mellett.

De a még távolibb jövőbe is ellátunk: a második generáció után (amire az új Lamborghini Gallardo is épül majd) a harmadik felvonást a Porsche készíti elő. A német sportautó-gyártó tervezi ugyanis azt az alapot, amelyre mindkét modell felépül majd.