.jpg)
Már az Autó Pulton is többször olvashatták, hogy a Nissan feltámasztani készül a rég elfeledett Datsun márkanevet; a mai nap folyamán eljött az idő, s rögtön egy modellpremierrel éledt fel 30 év kihagyás után a Datsun: itt a márka első újkori modellje, a Go, amely egy, a jelenlegi Nissan Micra alapjaira épülő ötajtós kisautó Dacia Sandero áron, pontosabban még annál is olcsóbban.
.jpg)
Amennyiben a formákkal nem foglalkozunk, a Go és a Nissan Micra közötti hasonlóság egyértelmű, hiszen a két kisautót méretben minden dimenziót tekintve csupán néhány centiméter választja el egymástól. Lényeg a lényeg, változatlanul 245 centis tengelytávolság mellett a Datsun Go 3,79 méteres hosszt, 1,64 méteres szélességet és 1,49 méteres magasságot képes felmutatni.
.jpg)
Egyelőre kizárólag ötajtós karosszériával mutatkozott be az olcsó típus, amely öt ülést és a gyáriak szerint meglepően sok helyet rejt. Az utastérben szintén felismerhető néhány ponton a Micra-rokonság (például a kilincseknél és a légbeömlők esetében), ám a Datsun-ra inkább az egyszerű kialakítás jellemző. Tárolókból viszont első blikkre nincs hiány, s mindent megtalálhatunk, amire egy szerény kisautóban szükségünk lehet.
.jpg)
Érdekes, és ergonómiailag korántsem rossz húzás, hogy a váltókar felkerült a középkonzolra, alig egy arasznyira a kormánytól, s a kézifék épp a két kezelőszerv között foglal helyet. A műszerfal nincs túlbonyolítva, s gyári fotók szerint a fordulatszámmérőt is hiába keressük. Cserébe viszont - legalábbis felár ellenében – akad klímaberendezés a kínálatban, mi több, egy okostelefonokkal kommunikáló, igencsak egyszerű dokkoló állomás is, amely a telefonok zenei tartalmát képes az autó hangszóróin keresztül megszólaltatni.
.jpg)
A hajtásláncról csupán annyit tudunk, hogy egy, a Datsunban ismeretlen teljesítményű (a Micrában 80 lóerős) háromhengeres, 1,2 literes szívó benzinmotor hivatott az első kerekeket hajtani, egy ötfokozatú manuális váltón keresztül. És az autó ára? A gyáriak szerint az Indiában fejlesztett, és ott is készülő Go 5100 eurót, azaz másfélmillió forintot fog kóstálni, vagyis még a Dacia Sandero alapváltozatánál is olcsóbb.
.jpg)
Viszont sajnos egyelőre nem hazánkban: első körben a fejlődő országokra, többek között Indonéziára, Dél-Afrikára és Oroszországra koncentrálna a gyártó. Mi azért reménykedünk, hogy a Dacia sikerén felbuzdulva Európában is megjelenik idővel az olcsó márka.
