Zene füleinknek – így szól a McLaren új titán kipufogója

Nyomtatás

A McLaren modellek személyre szabásáért felelős MSO nem pusztán új színekkel és bőrökkel, hanem műszaki fejlesztésekkel operál, és mostanában nem fukarkodik, ha újdonságokról van szó. Ezúttal a brit gyártó legkisebb modelljéhez kínálnak új titán kipufogódobot, még izgalmasabb hangaláfestéssel fogyókúráztatva a szuperautót.

A McLaren 570S már alaphelyzetben sem az a visszafogott modell, ám szükség esetén akár utólag is fokozhatjuk az általa nyújtott izgalmakat. Ebben most az MSO által készített titán kipufogódob segít, amely rezonátorral teszi még dúsabbá a hangaláfestést, úgy, hogy az alsó fordulatszámokon is kellemesen izgalmas zajok keletkeznek. 5000-es fordulatszám felett aztán elszabadul a pokol, onnantól ereje teljéből üvölt a V8-as – kár, hogy ezt az alábbi videóban csak részben tárja elénk a márka.

A titán kipufogódob már tekintetben is előrelépést hoz: könnyebb kialakításával 4,8 kilogrammal csökkenti a modell tömegét. Emellett látvány tekintetében is odapakol, főleg, hogy a személyre szabás jegyében a titán szín mellett fekete kivitelben is elérhető. A kerámia burkolat a végeket ellenállóvá teszi a karcokkal és a korommal szemben.

Az újonnan és utólag is elérhető kipufogó nagyságrendileg kétmillió forintos árával nem számít alkalmi vételnek, de ne feledjük, hogy az 570S sem éppen hétköznapi modell, amely alapáron is közel 60 millió forintot kóstál.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark