Veterán

Mozduljanak ki a hétvégén, csodálják meg a Volán Rallye Historic mezőnyét!

Nyomtatás

Néhány lelkes, elszánt autó- és ralirajongó tavaly májusban kemény munkával megszervezte az első Volán Rallye Historic rendezvényt, amely elsősorban a régi magyarországi raliversenyek és -versenyzők tiszteletére, valamint az autórajongók és a veteránversenyek illetve a veteránok rajongóinak örömére született.

Módosítás dátuma: 2016. május 20. péntek, 20:16

Az elegancia útján – Centenáriumi szemle a III. Balatonfüredi Concours D’Elegance kiállításon

Nyomtatás

Bárminemű politikát vagy politikai nézetet teljesen félretéve, kizárólag objektív alapon, és csupán a világ nyílt szemmel történő szemléje alapján azt hiszem, egyértelműen kijelenthető, hogy Magyarországon elindult valami; valami olyan tendencia, ami jó irányba mutat.

Módosítás dátuma: 2016. május 17. kedd, 18:39

Újra kapható a McLaren F1

Nyomtatás

Nem csalás, nem ámítás: visszatért a McLaren kínálatába az ezredvég rekorder szuperautója, az F1. A háromüléses különlegességet persze nem újonnan gyártják Wokingban, hanem egyetlen gyártói kézben maradt példányról van szó, amelyet a McLaren Special Operations alapos gondozás után állít eladósorba.

Módosítás dátuma: 2016. május 02. hétfő, 11:03

Le Mans-i legendát a garázsba? Itt az esély!

Nyomtatás

Az RM Sotheby autós aukcióin már eddig is rengeteg nem mindennapi fogással találkozhattunk, a mostani monacói kör viszont garantáltan az egekbe tolja majd a versenyzést kedvelő milliárdosok pulzusát. A kalapács alatt ugyanis igazi Le Mans-i legendákat is találunk.

Modern, mégis korhű abroncsokat kínál veteránjaihoz a Porsche

Nyomtatás

A Porsche már többször bizonyította, hogy a veterán modellek tulajdonosait is nagy becsben tartja – elég csak a klasszikus 911-esekhez tervezett navigációs rendszerre gondolnunk. A németek pedig ezúttal sem okoztak csalódást, hiszen az öregebb modelleken olykor veszélyessé váló gumiabroncsok helyett ezúttal vadonatúj, modern technológiával elkészített, mégis korhű gumiabroncsokat kínálnak vásárlóiknak.

Módosítás dátuma: 2016. április 22. péntek, 14:01

Újra régi fényében ragyog a Porsche versenyautója

Nyomtatás

A legnagyobb autógyártóknak kivétel nélkül szép hosszú történelmük van, így nem is csoda, hogy a legtöbbjük külön részleget tart fenn a veteránok számára – legtöbbször Classic néven. Nincs ez másként a Porschénél sem, a németek ráadásul 2 éve hatalmas fába vágták a fejszéjüket, amikor egy 1971-es 911 2.5 S/T versenyautó felélesztése mellett döntöttek. A rengeteg befektetett idő és fáradtság azonban meghozta gyümölcsét.

Módosítás dátuma: 2016. április 07. csütörtök, 15:07

Veteránt újonnan? - a Land Rovernél lehetséges

Nyomtatás

A veterán autókban hatalmas pénz van, kiváltképp, ha egy érdekes modellről van szó. A Land Rover Series I pedig kétségtelenül ilyen típus, és ezt az angolok is jól tudják. Nem is csoda hát, hogy maguk a gyáriak adták arra a fejüket, hogy néhány példányt tetőtől talpig restauráljanak, hogy aztán nem kis összegért továbbadjanak rajta.

Módosítás dátuma: 2016. április 07. csütörtök, 11:00

Több a sok(k)nál – 56 milliót kérnek egy E30-as BMW M3-ért

Nyomtatás

Az elmúlt években egészen irreális szintre ugrott a kultikus veterán, vagy akár youngtimer modellek ára. A korai ritka szupersportautók egészen döbbenetes összegeket érnek, azonban még az elhagyatott pajták különlegesebb, és persze teljesen leélt négykerekű lakói is nagyon drágán cserélnek gazdát.

Módosítás dátuma: 2016. március 30. szerda, 10:20

100 éves Forddal a világ körül (videó)

Nyomtatás

Bizonyára sokan kíváncsiak rá, hogy milyen lehet egy 100 éves autó volánja mögött ülni, de azért hosszabb távon már legtöbben inkább egy modernebb társat választanak maguknak. Nem így egy holland pár, Dirk és Trudy Regter, akik az egész világot szeretnék bejárni egy 1915-ös Ford T-modellel, és jó úton járnak céljuk elérése felé.

Módosítás dátuma: 2016. március 21. hétfő, 12:09

Ilyen a Bugatti, amelyhez a lottóötös is kevés

Nyomtatás

Úgy tűnik, hogy a nagy értékű veterán autók reneszánszát éljük. Csak úgy repkednek a dollármilliók mostanában, pár éve megdőlt a legdrágább négykerekű rekordja is, most pedig egy Bugattiért adtak kiemelkedő summát.

Veterán munkagép - videóval tiszteleg a Nissan első pickupja előtt

Nyomtatás

Veterán rovatunkban legtöbbször ritka sportautókról és versenygépekről esik szó, azonban nem szabad megfeledkeznünk a többi négykerekűről sem, hiszen az átlagosabb kategóriákban is találni különlegességeket. Legutóbb például a Nissan egyik legelső pickupjából került elő egy kifogástalan állapotban lévő példány, mely most visszakerült a gyáriak kezébe.

Módosítás dátuma: 2016. február 09. kedd, 12:55

5. oldal / 22