Veterán

Június 13-án ismét Autók és kávé - 6. alkalommal, a Kultmobil szervezésében

Nyomtatás

Veterános partnerünk, a Kultmobil szervezésében június 13-án kerül megrendezésre az immár 6. Autók és kávé találkozó, amely ezúttal is tökéletes helyet jelent majd az autórajongók számára. Legyen szó veteránokról, youngtimer járművekről, sportkocsikról, vagy akár különféle tuningautókról, minden benzingőzzel fertőzött kilátogató garantáltan találni fog ínyére való finomságokal.

A célban mégis ott voltunk – a IX. Mercedes Classic Csillagtúra

Nyomtatás

Beharangozó cikkünkben hírt adtunk már róla, hogy idén ismét találkozóra invitálták a stuttgarti gyár legszebb veterán versenyzőit, a jeles esemény pedig azóta lezajlott: immár a IX. Csillagtúra mezőnye indult útnak május 1-jén a Felvonulási térről, hogy kétnapos megmérettetés keretében érje el Pécset és a célszalagot.

Módosítás dátuma: 2015. május 24. vasárnap, 14:27

Szívvel, lélekkel – remek móka volt az I. Volán Rallye Historic verseny

Nyomtatás

Pontosan egy hete olvashatták hasábjainkon, hogy rajthoz állunk az I. Volán Rallye Historic veteránfutamon, amely a régi hazai autóversenyzésnek állít emléket, mégpedig stílusos formában. Jelentjük, betartottuk ígéretünket, az indulást pedig nem bántuk meg.

Módosítás dátuma: 2015. május 20. szerda, 22:11

Életképek a balatonfüredi Concours d'Elegance-ról

Nyomtatás

A Balatonfüred Concours d’Elegance veteránautó-kiállítás rengeteg finomsággal kényezteti látogatóit a hétvégén. A BMW jóvoltából az Autó Pult csapata is ellátogatott a helyszínre – az eseményről képekben számolunk be.

Hétvégén startol az I. Volán Rallye Historic futam – az Autó Pult is rajthoz áll

Nyomtatás

Örömmel jelentjük, pezseg a veteránautós élet Magyarországon, amiről mi sem tesz jobban tanúbizonyságot, minthogy egyre nagyobb számban láthatunk szépséges régi négykerekűeket az utakon. Azonban ami még örömtelibb, az nem más, minthogy rengeteg izgalmas program, kiállítás illetve verseny között válogathatnak a veteránok szerelmesei, amelyek mind látogatóként, mind pedig résztvevőként remek szórakozást nyújtanak.

Módosítás dátuma: 2015. május 12. kedd, 20:47

Legendát a garázsba - eladó Rod Stewart Lamborghini Miurája

Nyomtatás

Minden autórajongónak vannak nagy kedvencei, legyen szó akár a jelenleg elérhető modellekről, vagy éppen a múlt legendás típusairól. A Lamborghini Miura pont egy ilyen járgány, hiszen rengeteg ember álmaiban foglal el igencsak előkelő helyezést a képzeletbeli listákon. Számukra van egy igazán jó hírünk: eladóvá vált egy tökéletes állapotban lévő példány.

Módosítás dátuma: 2015. május 05. kedd, 12:13

Pannoniával a Pannonia-gyárba! Élménybeszámoló a lehengerlő eseményről

Nyomtatás

Megint szerencsém volt, számos autós programra mehettem volna május első napján, én mégis egy motoros megemlékezésen kötöttem ki, amire nagyon megérte kilátogatni. A Pannonia MGTSZ szervezésében több száz motorost vártak a csepeli Pannónia-emlékünnepségre. Végül több mint háromszázan jöttek. A gépek közel kétharmada pedig magyar gyártmány volt! A gyártelep Központi utcája tizenegykor már tömve volt motorosokkal, amíg a szem ellátott.

Május 1-jén rajtol(t) a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra - Autó Pult színekben is

Nyomtatás

Végre elérkeztünk a Mercedes-Benz legnagyobb magyarországi oldtimer ünnepéhez, a Csillagtúrához, mely a korábbiakhoz hasonlóan most is páratlan mezőnnyel, csodaszép helyszíneket érintve vonultja fel a Mercedes-Benz ikonikus veterán járműveit, 2015. május 1-3. között.

Módosítás dátuma: 2015. május 01. péntek, 09:32

Ilyen volt, de milyen lesz? - a visszatérő Borgward története

Nyomtatás

Az autóipar manapság óriások harcáról szól, amelybe a kisebb gyártóknak nem könnyű beleszólni, hacsak meg nem találnak egy olyan aprócska rést, amin keresztül eljuthatnak a vásárlók felé – persze ilyenkor is csak kisebb eladásokról beszélhetünk. Éppen ezért manapság kevés olyan próbálkozásnak lehetünk szemtanúi, amely a semmiből sikereket tudna elérni. Üdítő kivétel persze mindig van, mint például a Tesla, de vajon az idei Genfi Autószalonon feltűnő Borgward is képes lehet erre?

Módosítás dátuma: 2015. április 23. csütörtök, 18:55

Veterán raliautót tessék! - aukción kínálják az Audi Quattro A1-et

Nyomtatás

A veterán autóknak rengeteg rajongója akad a világon, de ugyanez elmondható a raliautókról is. Képzeljék el a kettőt egyben! Ezt kínálja majd március 21-én a Bonham aukciósház Goodwoodban, méghozzá egy eredeti Audi Quattro A1 képében.

Módosítás dátuma: 2015. március 18. szerda, 08:40

Az első Ford Mustang – újonnan

Nyomtatás

A replikázás, mint műfaj, legtöbbünk szájában a csalás ízét hagyja, nem utolsó sorban a felénk általában megforduló, autózás elleni bűntettként felfogható végeredmények miatt. A veterán autókat mindenki szereti. De aki vezette őket, az jól tudja, hogy milyen óriásit fejlődött a technika. Ha pedig nem akarunk óriási kompromisszumot adni, bizony érdemes a műfajhoz fordulni.

Módosítás dátuma: 2015. március 16. hétfő, 15:26

8. oldal / 21