Megfizethető hibrid crossovert hozott Genfbe a Kia

Nyomtatás

Igencsak felgyorsultak az események a Kia háza táján: voltak idők, hogy a koreai márkáról hosszú hónapokig semmit nem hallhattunk, azonban az elmúlt időszakban szinte napról-napra bejelent valami érdekes újdonságot a gyártó. Genfben az Optima kibővített családja mellett (szedán, friss kombi és vadonatúj konnektoros hibrid) porondra lépett a hibrid Niro, ami hajtáslánc-technikailag jórészt a szintén friss Hyundai Ioniq-kal megegyezik, azonban menő crossoveres karosszériája révén testvérmodelljénél érdekesebb.

A Niro érdekessége, hogy esetében egyelőre egyéb hajtásláncokról nem szól a fáma, így már a kezdetektől hibridnek készült. A kompakt crossover egy csinos, könnyed és modern vonalvezetésű jószág, amit méretben a Sportage alá pozícionál a gyártó. Hossza tengelytávolsága 2,7, hossza pedig 4,35 méter, amihez 180 centis szélesség és 1535 mm-es magasság tásul, a crossoveres felépítéshez képest pedig nagyon kedvező, mindössze 0,29 a modell légellenállási együtthatója, aminek (főleg lakott területen kívül) fontos szerepe van a hatékony működésben.

A hajtáslánc szinte az utolsó csavarig a Hyundai szintén frissen bemutatott hibridmodelljéből, a Toyota Prius ellen harcba szálló Ioniq-ból érkezik – ez azt jelenti, hogy a konszern azonos alapokra két különféle vásárlói célcsoportot célba vevő modellt készített a két márka számára, ami szerintünk bölcs húzás. Lényeg a lényeg, a hajtáslánc magját egy 150 lóerős (146 Nm csúcsnyomatékú) 1,6 literes, Atkinson-ciklusú benzinmotor és egy 44 lovas (170 Nm) villanymotor alkotja, az erőt pedig egy hatfokozatú duplakuplungos automataváltó továbbítja az első kerekekhez.

A maximális rendszerteljesítmény 141 lóerő és 265 Nm, ami 11 másodperc körüli 0-100 km/h-s sprintidőhöz és kb. 180 km/h-s végsebességhez lesz elegendő, 4 l/100 km alatti gyári vegyes fogyasztás és 89 g/km-es széndioxid-kibocsátás mellett. A hibridrendszert egy hatékony, és mindössze 33 kilogramm tömegű, 1,56 kWh-s akkucsomag táplálja villamos energiával, ami néhány kilométernyi elektromos haladást is lehetővé teszi. Az autó csomagtartója különben egészen korrekt, 421 literes, üzemanyagtankja pedig 45 liter.

Sokak számára lehet majd érdekes alternatíva az alacsony fenntartási költségű, és vélhetően (remélhetőleg) elfogadható árú Niro, aminek felségterületét főként a nagyvárosok jelenthetik, de biztosan nem ijed majd meg egy-egy nagyobb családi kiruccanástól sem.




Share/Save/Bookmark