Kissrác koromban néha provizórikusan tároltam én is a matchboxaimat függőlegesen, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy létezett olyan vasúti kocsi, amiben szintén függőlegesen szállították az autókat, sőt emiatt az egész autót speciálisan alakították ki.

Alázatosan, kertelés nélkül bevallom, hogy szívem mélyén nem vagyok egy nagy veteránautó-rajongó. Nagyon tisztelem, kedvelem és elismerem az oldtimereket, illetve még jobban gondos gazdáikat, akik sokszor energiájukat és idejüket, sőt, ritkább esetben kezük munkáját sem kímélik annak érdekében, hogy gyerekkori álom-négykerekűjük olyan szépen tündököljön, akár újkorában. Sosem gondoltam volna, de most úgy néz ki, hogy a megtérés útján haladok, aminek oka nem más, mint az itt bemutatásra kerülő 36 éves japán sportautó, tisztességes nevén Datsun 260Z 2+2 Fairlady.

Már számtalanszor próbáltam szerkesztőségünkön belül érvelni technokrata kollegáimnak, hogy mit lehet szeretni a veterán járművekben. Aztán amikor főszerkesztőnk berakta egyik cikkem kezdőképének kedvenc makettem valóságos mását – micsoda képzavar -, akkor döbbentem rá, hogy a Mercedes 50-es évekbeli versenyautó-szállítójában szinte minden benne van, amit a régi vasakban szeretni lehet.

A Jensen, mint autógyártó neve az elmúlt évtizedekben legfeljebb csak újabb lelkes feltámasztási projektek során merült fel, pedig nem ezt érdemli a hányattatott sorsú márka. Pedig a rég letűnt brit manufaktúra egykori terméke bizony képes volt a kor legnagyobb sportautóinak is fityiszt mutatni.

Az olasz autógyártás joggal vált ki kétes érzelmeket a rajongókból, és a külső szemlélődőkből egyaránt, hiszen az egyik oldalon ott áll a sokat emlegetett, ám objektív szemlélettel mégis meghatározhatatlan lélek-kultusz, míg a másikon a laikusok által joggal elvárt megbízhatóság, és minőség. S, valóban: hiába találkozunk gyakorta mindkét oldal pártolóival, tesztjeink kapcsán tudjuk, hogy az Alfa Romeo még a leginkább szkeptikus tesztelőt is képes annak ellenére meggyőzni, hogy a konkurensekkel összehasonlítva az autók nem mentesek az ordító hiányosságoktól sem.

A Ferrari 250 GTO nem szorul különösebb bemutatásra, hiszen az 1962 és ’64 között legyártott 39 darabos sorozat legalább annyira közismert az autók világában, mint Michael Jackson a popszakmában.

Válság ide, piaci stagnálás oda, a veteránautósok tábora továbbra is töretlen lendülettel csalogatja elő a szebbnél szebb restaurált példányokat a garázsból. Persze rengeteg idő megy el az alkatrészek felkutatásával is, ám a BMW a Classic divízió segítségével online alkatrészboltot nyit a bajor modellek közül választó oldtimereseknek, illetve youngtimereseknek.

A Ferrari Daytona nevét még azok is ismerik, akik talán sosem érdeklődtek az autók iránt, s ennek bizony oka van. Az olaszok hivatalosan 365 GTB/4-nek keresztelt típusa ugyanis jó eséllyel a történelem legnagyobb érzelmi töltettel megáldott túraautója, amit nem csak filmszerepei tettek híressé, hanem a csupa szív miliő mögötti műszaki háttér is az egekbe emelte. 1968-ban a Lamborghini Miurát lepipálva nem csak a Földteke leggyorsabb szériaautója volt, de a legdrágább, és minden eséllyel a legszebb Ferrari is, mely címet napjainkban is nyugodtan a magáénak tudhat.

Kevés olyan híres autó létezik a világon, mint a „Hazárd megye lordjai” című filmben főszerepet játszó Lee Tábornok. Az 1969-es Dodge Chargert persze sokan lemásolták, s a ’79-től ’85-ig tartó forgatás alatt is több mint 300 példány lelte halálát, az igazi értéket mégis kizárólag az egyes számú darab képviselheti.

Noha az 1967-es Shelby GT500 Eleanornak csak egyetlen gazdája lesz, most már nyugodtan állíthatjuk, hogy nem csak szerkesztőségünk, de a tulajdonos, az építők, és a hazai, de még a nemzetközi nagyközönség is egy emberként várja, hogy elkészüljön. Az álmatlan éjszakáknak egyetlen oka van, nevezetesen, hogy a leégett Cobra szívével üvöltő ragadozó minden korábban létezett Eleanornál jobb, erősebb, gyorsabb, és szebb lesz.