A bajorok pontosan két hónapja rántották le a leplet a BMW-k kedvelői által – és nagyjából minden „rendes” benzingőzzel fertőzött autórajongó által – már nagyon várt F10-es kódjelű vadonatúj M5-ről. Az 560 lóerős, akár 305 km/órás végsebességre képes, ám mégis meglepően takarékos (gyári átlagfogyasztása mindössze 9,9 l/100 km!) sportszedánról június végén mi már mindent megírtunk, amit csak tudni lehet(ett) róla a Frankfurti élő találkozás előtt, most pedig egy rövidke gyári videóval kedveskedünk Önöknek.
Nézegessenek vadonatúj BMW M5-öt a galériábanTörtént ugyanis nemrégiben, hogy a BMW-sek tesztelés céljából kivitték a típust a világ egyik legismertebb és legtechnikásabb versenypályára, Laguna Secára, ahol rögtön kaptak is a gyáriak az alkalmon és forgattak egy másfél perces kedvcsináló filmet az M5-ről – nem mintha nem jönne meg az ember kedve a típushoz már a puszta adatoktól illetve a fotóktól. De lényeg a lényeg, örülhetünk, hiszen ilyen képkockákon mindig örömmel csemegézik az ember. Ja, ha meg szeretnék hallgatni a 4,4 literes duplaturbós V8-as benzinmotor énekét, ne felejtsék el feltekerni a hangerőt. Jó szórakozást!

