
Épp a múlt héten számoltunk be a Chevrolet legfrissebb büszkeségéről, a Bolt elektromos családi modellről, amelyről az első hivatalos információk a január első napjaiban megrendezett Los Angeles-i CES kiállításon kerültek nyilvánosságra, azonban a végső technikai specifikációkra csak tegnap, a Detroiti Autószalonon derült fény.
Már múlt heti cikkünkben is megírtuk, hogy nagyon reméljük, Európában is megvásárolható lesz majd a Bolt valamilyen formában (például Opel emblémával?), most pedig, hogy immár tudjuk a specifikációkat, még inkább így gondoljuk. Az amerikai gyártó ugyanis nagyon kompetens csomagot állított össze.
Kívül-belül abszolút korrektnek tűnik a Chevrolet Bolt - tudása kiemelkedő
A lényeg alapvetően a teljesítmény és az akkumulátor. Nos, a Bolt egy 60 kWh-s lítium-ionos akkucsomagot kapott, ami óriásinak számít, tekintettel arra, hogy az európai piacon jelen lévő elektromos modellek 20-30 kWh közötti értékeket képesek felmutatni.
A több mint tisztességes akku ismeretében pedig nem csoda, hogy a gyártó 200 mérföldnél is nagyobb valós hatótávolságról beszél, ami kilométerben kifejezve 320 feletti számot jelent, az elnézőbb és kevésbé szigorú európai ciklus szerint pedig bizonyára több is lesz ennél.
Multimédiában is nagyon fejlett - a 60 kWh-s akkumulátor pedig magáért beszél
Mindemellett a Bolt sokkal erősebb és gyorsabb, mint gondoltuk. Kezdjük ott, hogy villanymotorja nem kevesebb, mint 200 lóerőt és 360 Nm-t szabadít az első kerekekre, vagyis a Bolt az igencsak dinamikus i3-as BMW-nek is odapörköl az erő tekintetében is (az i3 170 lóerőt és 250 Nm-t képes leadni), így a 7 másodperc körüli 0-100 km/h-s sprintidőn már meg sem lepődhetünk.
Röviden összefoglalva tehát abszolút sportosak a Bolt menetteljesítményei. Váltó hiányában a végsebesség persze nem nagy csoda, mintegy 150 km/h, azonban egy elektromos modell esetében ez bőven elég, efölött úgyis nagyon megugrana a fogyasztás és drasztikusan csökkenne a hatótávolság.
Tágas a hátsó sor is - nincs kardánalagút, az akkuk a padló alatt vannak
Az akkumulátor töltését a modellhez szériában járó 7,2 kW-os fedélzeti töltőjével lehet megoldani, ami azt jelenti, hogy a gyártó szerint egy 240 V-os fali töltővel 2 órán belül mintegy 80 kilométernyi hatótávolságot lehet ’beleszuszakolni’ az autóba. Az opcionális egyenáramú D gyorstöltővel viszont alig fél óra alatt közel 150 kilométert nyerhetünk. Az autó esetében különben a Chevrolet is kihangsúlyozta a nagyon komoly motorféket, ami ’egypedálos’ vezetést tesz lehetővé az esetek legnagyobb részében – ezt a megoldást elsőként a BMW kommunikálta az i3 esetében, és tény, hogy megszokást igényel, de utána remek dolog.
200 lóerejével nagyon dinamikusnak ígérkezik - és több mint 320 km megtételére képes...
Immár azt is tudjuk, hogy az akkumulátorra a gyártó 8 éves vagy 160 ezer kilométeres garanciát vállal, ami abszolút tisztességesnek számít. Már tényleg csak azt reméljük, hogy a Bolt idővel valóban kiköt Európában, hiszen az öreg kontinensen is nagyon kompetensnek tűnik az autó, főleg, hogy utastere négy személynek abszolút tágas helyet kínál, ráadásul az autó formája is barátságos. Az árakról még nincsenek pontos információink, de tekintettel arra, hogy a Chevrolet eleve nem egy drága márka, a Boltot pedig a nép elektromos autójának szánják az amerikaiak, vélhetően nem lesz sokkal drágább az autó mondjuk a Nissan Leafnél, így például az európai/magyarországi helyzetet nézve mi 10 millió körüli árat jósolnánk, ami a technológia ismeretében teljesen értékarányos lenne.
