.jpg)
A Chevrolet kis elektromos autója Los Angelesben már tiszteletét tette, azonban az európai közönségnek csak a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be, hogy végül 2014-től az öreg kontinens néhány piacán kereskedelmi forgalomba is kerülhessen. A Spark EV egyúttal új teljesítmény-mércét állíthat fel a városi villanyautók között, hiszen a legfejlettebb akkumulátor-rendszert építették bele, amelyet a General Motors valaha is gyártott.
A hajtáslánc szíve a GM által fejlesztett, állandó mágneses villanymotor, melynek több mint 130 lóereje (100 kW) 8,5 másodpercen belüli sprintidőt szavatol. A sportos autókhoz illő gyorsulás és az azonnal rendelkezésre álló, egyenletesen kifejtett 542 (!) Nm nyomaték élvezetesen dinamikussá teheti a vezetést.
Európa egyes piacain bizonyosan forgalmazásra kerül a kis Spark EV
A Spark EV 20 kilowattórás kapacitást meghaladó lítiumion-akkumulátorát aktív folyadékhűtéssel és -fűtéssel társították, így a várakozások szerint a kategória egyik legnagyobb hatótávolságát érheti el az újdonság, ami váltó- és egyenáramról egyaránt tölthető. Szélsőséges esetben nagyságrendileg húsz perc alatt nyolcvan százalékban regenerálhatóak a telepek, de ennél is fontosabb, hogy naponta több gyorstöltést is elvisel a rendszer. A háztartások 230 voltos konnektoráról a váltóáramú töltés 6-8 órát vesz igénybe.
A nyomatéktartó villanymotor bődületes 542 Nm-t ad le
Az újdonságot természetesen számos asszisztens- és szórakoztató berendezéssel is felvértezte a gyártó, melynek szilárd célkitűzése, hogy az elektromos Sparkot Európában is hódító útra indítja. A trendeket figyelembe véve a típus hazánkban történő bemutatkozása nem valószínűsíthető, de a hivatalos bemutató alkalmával igyekszünk személyesen is minden részletre fényt deríteni.
