Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Noha mind a mai napig rengetegen kételkednek abban, hogy a hidrogénhajtású négykerekűek valaha is széles körben utat törnek maguknak az autóiparban, rengeteg gyártó jelentette már be, hogy már a polcon várja a bevetést a technológia – attól függetlenül, hogy eddig kevesen használták fel. A már kész Toyota Mirai után ezúttal a Honda adta tudtunkra, hogy hamarosan elkészül az FCV tanulmányautó szériaérett változata, amivel szeretnének sok vásárlót meghódítani.

Minderről a Honda hajtásláncokért felelős vezetője, Thomas Brachmann beszélt, aki elárulta, hogy a jövőbemutató formákkal megáldott FCV koncepció bizony nem áll messze a sorozatgyártástól, és sokat megőriz majd megdöbbentő megoldásaiból – akárcsak a Toyota esetében a Mirai. Részletekbe ugyan nem ment bele a szakember, de annyit azért elmondott, hogy mindössze néhány elemet kell átalakítani, hogy készen álljon az újdonság – aminek nyilván az utastere is valamivel földhözragadtabb lesz.

Azt ígérik, hogy nem lesz nagy változás

Brachmann úr azt is fontosan tartotta megemlíteni, hogy a manapság igen nagy lépésekkel haladó márka nem csupán néhány száz darabot kíván értékesíteni az autóból – szeretnék valóban széles körben elterjeszteni az új technológiát. Első körben jövőre, Japánban fog bemutatkozni az újdonság, mely az ígéretek szerint közel 500 kilométeres hatótávval rendelkezik majd, és 70 MPa nyomáson mindössze 3 percig tart a teljes újratöltése. Ezekkel az adatokkal nem nehéz belátni, hogy az üzemanyagcellás járművek bizony jóval könnyebb használhatóságot ígérnek, mint a tisztán elektromos négykerekűek.

A Honda a Toyotának is szeretne fityiszt mutatni, hiszen elmondásuk szerint az általuk használt technológiának köszönhetően az FCV üzemanyagcellái 60%-kal nagyobb tárolókapacitással rendelkeznek, miközben 33%-kal kevesebb helyet foglalnak, mint a Miraiban található szerkezetek.

Belül azért minden bizonnyal földhözragadtabb lesz

A japánok persze tisztában vannak vele, hogy a hidrogénhajtás széles körű elterjedésére még körülbelül 10-15 évet várni kell, de valahol el kell kezdeni a folyamatot, így jövőre a Japán bemutató után nem sokkal az Egyesült Államokban és Európában is elkezdenek kampányolni. A Honda tehát nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanakkor a hidrogénes autózás rengeteg előnnyel kecsegtet, így alig várjuk, hogy a többi gyártó is aktivizálja magát a területen.