
A mai napon közzétették az elektromos Chevrolet Bolt hivatalos amerikai hatótávját, amely 383 kilométert tesz ki. Ő annyira nem, viszont a típus testvérmodellje, a Párizsi Autószalonon bemutatkozó Opel Ampera-e nagyon is érint minket, amely az európai normák szerint alaposan felpörgetheti az eseményeket az elektromos autók szegmensében.
Az amerikai és az európai mérések között ugyanis jelentős különbségek uralkodnak, méghozzá az EPA meglehetősen szigorú, és inkább a hétköznapi használathoz kíván támpontot nyújtani, mint a minimális szélsőséghez. Az európai NEDC így hatótáv tekintetében akár 45 százalékkal is bővebb adatokkal szolgál általában, de már 30 százalék is elegendő ahhoz, hogy a Chevrolet Bolt alapjain létrejövő Opel Ampera-e elektromos hatótávja 500 kilométer legyen. Ez persze leginkább városi, kisebb tempójú közlekedés során reális, de ha a 380 kilométeres értékből indulunk ki, akkor is nagyon komoly előrelépést tapasztalhatunk.
Jó esélye van az 500 km feletti hivatalos hatótávra
Végtére is a piaci jelenleg legnagyobb hatótávú modellje – a 33 kWh-s akkucsomaggal felszerelt BMW i3 – 300 kilométer megtételére képes az európai adatok alapján; őt pedig több mint a másfélszeresével múlja majd felül az Opel megoldása. Méghozzá úgy, hogy se nem kisebb, se nem lassabb lesz, miközben kedvezőbb árra számíthatunk – igaz, egyszerűbb megoldások mellett.
A 60 kWh-s akkucsomagot hordozó Ampera-e után egyébként érkezni fog az új Nissan Leaf is hasonló méretű akkucsomaggal, addig viszont a 200 lóerős (360 Nm) elektromos modell nagy sikernek fog örvendeni. Váltó hiányában a végsebesség persze nem nagy csoda, mintegy 150 km/h, azonban egy elektromos modell esetében ez bőven elég, efölött úgyis nagyon megugrana a fogyasztás és drasztikusan csökkenne a hatótávolság.
Jó térkihasználással kellemes helykínálatra számíthatunk
Az akkumulátor töltését a modellhez szériában járó 7,2 kW-os fedélzeti töltőjével lehet megoldani, ami azt jelenti, hogy a gyártó szerint egy 240 V-os fali töltővel 2 órán belül mintegy 80 kilométernyi hatótávolságot lehet ’beleszuszakolni’ az autóba. Az opcionális egyenáramú DC gyorstöltővel viszont alig fél óra alatt közel 150 kilométert nyerhetünk – feltéve, ha tudjuk honnan táplálni. Az akkumulátorra a gyártó 8 éves vagy 160 ezer kilométeres garanciát vállal, ami abszolút tisztességesnek számít.
A fentiekre okkal számíthatunk az Ampera-e esetében is, amelynek crossoveres felépítése kellemesen tágas belső teret is sugall. A gyártó a padlóba épített akkumulátorok révén az Astra helykínálatát ígéri. Az Ampera-e fedélzetéről nem hiányzik a díjnyertes Opel OnStar online- és szolgáltatási asszisztens és a legújabb generációs IntelliLink infotainment-rendszer sem, amely jól integrálja az autóba az okostelefonok világát.
Itt még a Bolt szerepel - de ehhez hasonló belsőt várhatunk
Így már csak egyetlen dologra van szükség az érvényesüléshez: egy jó árra. Ez persze relatív az elektromos autók tekintetében, mindenestre valamennyit jósolhatunk a Bolt tengerentúli árából. Mielőtt összeget mondunk, azért nem árt a vámmal és az áfakülönbözettel sem számolni, így 13 millió forint körüli összegre lehet saccolni – nálunk szerencsésebb országokban az állami támogatással tehát 11 millió forint körüli lehet a teljes felszereltséggel érkező típus ára. Persze ha nálunk cégautóként vesszük a zöldrendszámos gépet, akkor akár még 1 millió forint feletti összeget is spórolhatunk egy hagyományos benzineshez viszonyítva - és akkor még az elektromos autózás jóval mérsékeltebb költségvonzatáról nem is beszéltünk.
Bővebb információ hamarosan: legkésőbb két hét múlva lehull majd a lepel az Opel Ampera-e végleges, hivatalos verziójáról, vele együtt pedig a képességekről és árakról is.
