Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A hivatalos nevén Vision Mercedes-Maybach Ultimate Luxury fotóit nem tudta titokban tartani a csillagos márka, így már korábban láthattuk teljes valójában a különleges koncepciót. Ez azonban talán nem is olyan nagy probléma, hiszen – legalábbis részünkről – azért fel kellett dolgozni a látottakat, hogy mostanra, amikor végre hivatalosan is bemutatkozott az autó, a többi részletre is oda tudjunk figyelni.

Nehéz bármit mondani rá - galériaKorábban már hosszasabban elemezgettem az új koncepció formai megoldásait, így ezúttal inkább csak leírnám, hogy mivel is van dolgunk: az Ultimate Luxury tulajdonképpen a négyajtós luxusautók és az emelt hasmagasságú modellek megoldásait kívánja ötvözni, aminek végeredményeképp egy teljesen egyedi felépítéssel találkozhatunk szembe. A korábbi Vision Mercedes-Maybach 6 formai megoldásaiból építkező óriás kétségtelenül tekintélyt parancsoló, de mi – ahogyan legtöbbször – ezúttal is tartózkodnánk az ítélkezéstől, ellenben szívesen várjuk kedves olvasóink véleményét.

A rengeteg króm mellett hatalmas, 24 colos keréktárcsák kerültek az autóra – utóbbiak egyébként jól jelzik, hogy egy óriási négykerekűvel van dolgunk. Az utastérben természetesen a legfinomabb matériák és megoldások köszönnek vissza, ahogyan azt az Ultimate Luxury név alapján el is várhatjuk. Valódi bőr, alumínium és látványos fabetétek fogadnak mindenfelé a barna, fehér és rozéarany színekkel operáló utastérben. A modernséget olyan elemek biztosítják, mint a csillagosoktól már megszokott hatalmas digitális képernyők, vagy éppen az ajtóknál háromdimenziós hatást keltő hangulatfények.

Belül kevésbé megosztó, de annál exkluzívabbAz Ultimate Luxury egyértelműen a hátsó utasok kényelmére koncentrál, és a gyáriak sofőrös autónak álmodták meg. Ennek megfelelően hátul óriási tér és luxus fogadja az utasokat. Szinte minden egyes részletet ki lehetne emelni, de a képek azt gondolom, magukért beszélnek – mintha csak egy exkluzív szalonba ülnénk be, alig tudjuk levenni a szemünket a fotókról, hiszen mindenfelé találhatunk lenyűgöző megoldásokat.

Mondanunk sem kell, az Ultimate Luxury a csillagosok összes modern technológiai megoldásával fel van vértezve, közöttük például a már sokszor emlegetett ENERGIZNIG funkcióval, de természetesen vezetéstámogató és biztonsági rendszerek egész sorát is felvonultatja – azonban közel sem ezek jelentik az autó érdekességét. A lemezek alatt található technika azonban már annál inkább izgalmas.

Érdemes minden részleten végigmenni - galériaA koncepciót négy darab elektromotor hajtja, amelyeknek összteljesítménye nem kevesebb mint 750 lóerő, amivel könnyedén futja meg a 250 km/h-t, ahol a németek elektronikusan vetnek véget a mókának. Az energiáról egy 80 kWh-s akkumulátor gondoskodik, ami a kevésbé reális NEDC ciklus alapján mérve 500 kilométeres hatótávra lehet elegendő – ez a valóságban azonban 400 kilométer alatt lehet. Természetesen gyorstöltés is elérhető.

A Vision Mercedes-Maybach Ultimate Luxury ugyan első ránézésre szinte hihetetlennek tűnik, a részleteket tekintve azonban egyáltalán nem áll messze a sorozatgyártástól, és bár valószínűleg erre sosem kerül majd sor, ha a vásárlók reakciói alapján látnak majd benne fantáziát a csillagosok, nem kizárt, hogy mégis szériába küldik majd. Ugyanakkor annyi már biztosnak tűnik, hogy ha nem is az egyedülálló koncepció, de egy emelt hasmagasságú Maybach modell érkezik majd, méghozzá a hamarosan új generációba lépő GLS SUV alapjain.

Kommentek