Monacóban mutatta meg magát a Jaguar elektromos crossovere

Nyomtatás

A Jaguar egy teljesen elektromos crossoverrel rázná fel a piacot, azonban az I-Pace néven érkező újdonság debütálására még hónapokat kell várni. Noha nyilvánvalóan érdekfeszítő a britek jövevényének műszaki része, a kirakós játék legélvezetesebb pillanatait mindenképpen a küllem megismerése okozza – ezúttal pont ehhez a momentumhoz jutottunk el, hiszen levideózták Monacóban az autót, mindenféle álcázástól mentesen.

A hercegség már javában készül a hétvégi Formula-1 futamra, így fordulhatott elő, hogy a már lezárt pályán köröző I-Pace lencsevégre került. A Jaguar épp promóciós videót forgatott a helyszínen, ekkor sikerült a szemfüles autórajongónak elkészíteni a felvételt. Noha a videó nem a legjobb minőségű – talán szándékosan – , azt azért mindenképp láthatjuk az autón, hogy abszolút követi a koncepció verzió által kijelölt irányt. Ilyen távolságból szinte teljesen megegyezik vele, azonban közelről szemügyre véve biztosan megszámlálhatnánk jó néhány részletet, amit finomítottak, tompítottak a brit szakemberek a széria modell véglegesítése során. Ezek természetesen az első bemutatkozó fotók érkezésével ki fognak derülni.

A technikát illetően információk tekintetében ezúttal nem lettünk okosabbak, azonban mindeddig már kiderült a legfontosabbak. A Jaguar annyit már elhintett, hogy 90 kWh-s akkumulátort pakol majd az I-Pace lemezei alá, ami minden bizonnyal 500 km feletti gyárilag megadott hatótávban mutatkozik majd meg. Az NEDC méréseihez képest szigorúbb EPA ciklusok alapján is tisztességes, 350 km körüli értékre számíthatunk. A „tankolás” gyorsaságát természetesen gyorstöltővel fokozhatják a majdani tulajdonosok, amely a maga 50 kW-os teljesítményével mintegy 90 perc alatt tudja 80% töltöttségre ugrasztani a lemerült telepeket.

Vérbeli crossoverként az I-Pace összkerékhajtást kap, ennek megfelelően tengelyenként egy villanymotor intézi az autó hajtását, hozzávetőlegesen 400 lóerőt és 700 Nm-t hadrendbe állítva. Mindez várhatóan 4 másodperc körüli 0-100-at eredményez, ami nagyjából az F-type R gyorsulási képességeinek felel meg.

A teljes csomagot ősszel, a szeptemberben startoló Frankfurti Autószalon alkalmával ismerjük majd meg, azonban az első gyári fotók minden bizonnyal már pár nappal vagy héttel azt megelőzően napvilágot látnak. A gyártás az osztrák Magna Steyr végzi majd és 2018 elején látnak neki az autók összeszerelésének.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark