Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Land Rover nem csak kilencfokozatú váltóval, de elektromos Defenderrel is készül a Genfi Autószalonra. A kutatási modell úgy képes kamatoztatni az újszerű hajtás előnyeit, hogy közben terepjáró-képességét is megőrizte.

Elektromos, de nem csak aszfaltra - galériaA hagyományos verzió (teszt itt) dízel hajtásláncának helyét egy 70 kW-os (95 lóerős), 330 Nm nyomaték leadására képest elektromotor vette át, melyhez egy 27 kWh-s lítium-ion akkucsomag szolgáltat erőt. Ez így mindössze 80 kilométeres hatótávot szavatol a típusnak, amire azzal kontráz a gyártó, hogy nehéz terepen ez akár 8 órás igénybevételre is elég. A hagyományos töltővel 10, gyorstöltő segítségével viszont 4 óra alatt tölthetjük fel az üres akkumulátorokat. A generátort úgy állították be a mérnökök, hogy annak „motorfékhatása” a legnagyobb lejtőkön is jól hasznosítható legyen, melynek eredménye az, hogy „legurulással” termelt mozgási energia 80 százalékát tudja a rendszer visszatölteni az akkukba, ami kiemelkedően jó eredmény.

A hatótávot azért nem árt majd fokozni

A hajtáslánc erejével nincs gond - galériaAz elektromos autó a Defender kiváló terepképességeket szavatoló hajtásláncát örökölte, igaz, az egyfokozatú váltó kompromisszumot jelenthet, ám az alapjárattól rendelkezésre álló nyomatéktenger ezt kompenzálja. A modell egyébként jelenleg is szélsőséges teszteket teljesít, így többek között 80 centiméteres vízen gázolnak át vele és 12 tonnás „utánfutót” vontatnak vele fel akár 13 százalékos emelkedőkre.

A sajtóanyag kitér a környezetre hagyott hatásokra is: „az elektromos hajtáslánc kiegyensúlyozott, finom teljesítménye a Defendert úgy teszi alkalmassá a terep legyűrésére, hogy közben a talaj szükségtelen sérülését is megakadályozza.” Ebben van igazság, de tegyük hozzá, hogy az akkucsomag önmagában 410 kilogrammot nyom, amivel az elektromos Defender a hagyományosnál egy mázsával többet nyom. A 2,05-1,16 tonnás üres tömeg pedig nem jó ómen, ha észrevétlenül akarunk átsiklani a természet virágain – de itt a kezdeményezést kell értékelni, az elektromos hajtás terepes felhasználása pedig ilyen tekintetben manapság újszerűnek tekinthető.

Az elgondolás a régi, az alkalmazás újszerű

A tervek szerint ez elektromos Defender soha nem kerül majd szériagyártásba, de még 2013 során hét példány elkészül és kísérleti jelleggel különféle feladatokat fog ellátni.