
A Michigan Egyetemen érdekes kutatást végeztek a szakemberek, miközben az Amerikai Egyesült Államokban tavaly újonnan eladott autók átlagfogyasztását vizsgálták. Az átlagolt végeredményből tanulságos következtetésekre juthatunk.
Az előző évi 10,69 l/100 km-es adathoz képest egyértelmű javulást láthatunk a tendenciákban, ami az autógyártók erőteljes hatékonyságára való törekvését így is csak részben tükrözi. Noha a hibridláz nem újkeletű a tengerentúlon, sőt, a dráguló üzemanyag miatt odaát is egyre jobban figyelnek az étvágyra, azért még így is meglátszik, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 200 forint alatti áron tetőzik a benzin literje. Ennek ellenére a csökkenésben jelentős szerepet játszik például a Toyota csoport, ami 83 százalékkal több hibridet adott el 2011-hez képest, de a Ford és a Fiat kisautóinak népszerűsége és az elektromos autók térhódítása is segített az adat mérséklésében.
A több mint 23 ezres példányszámban értékesített Volt lefelé kerekít.
Ám leginkább az helyez mindent más megvilágításba, ha kiterjesztjük figyelő tekintetünk a globális horizont felé. Ugyanez az adat ugyanis Európában jelenleg 5,5 liter körül van, ami óriási szakadékot jelent a tengerentúl és az öreg kontinens között. A közös pont, hogy mindenhol erőteljesen fejlődésnek lehetünk szemtanúi: az autógyártók fokozott hatékonyságra törekvése, valamint a vásárlók környezettudatosabb viselkedése a kormányzati szigorításokkal karöltve az amerikai piacon 2007-től 2012-ig átlagosan 19 százalékkal takarékosabb autóeladást eredményezett. Ugyanez az adat Európában alsó hangon is 30 százalékra tehető.
Eltérő preferenciák: míg ott a Camry nagyon népszerű, nálunk nem is forgalmazzák.
Ha a környezetszennyezést nézzük, egyetlen apró vigasza van az USA-beli teljesítménynek: mivel jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat a statisztikában a benzinmotorok, a gázolajat kortyoló modellekhez viszonyított tisztább működésüknek köszönhetően a széndioxid-kibocsátás terén kisebb a különbség.
A kisebb kategóriát az USA piacán a Honda Civic vezeti.
Mivel indokolható az amerikaiak nagy étvágya? Elsősorban a preferenciával. Az európai léptékkel kontinensnyi ország legnépszerűbb autója továbbra is a Ford F-150 pickup, amelynek legtakarékosabb verziója is 11,8 litert fogyaszt 100 kilométeren, de említhetnénk a hasonlóan népszerű Chevrolet Silveradót is – ők átlagosan, kialakítástól és motorizáltságtól függően 14 litert vesznek magukhoz. Ezzel szemben személyautók terén a Honda Civic és a Toyota Camry vitte el a pálmát az utóbbi időszakban, amelyek átlagosan 7,6 litert fogyasztanak. Így tehát az élharcosoknál is kijön az átlag, amely a jól ismert trendeket húzza alá: még ha nem is számolunk a kedvezőbb újautó árakkal, az amerikaiak a nagyobb átlagos étvágy dacára is olcsóbban autóznak, mint mi.
