2017. Január 23., Hétfö

Frissitve:09:55:03

Pokoli játszma – bemutatón a 717 lóerős Dodge Challenger SRT Hellcat

Nyomtatás

Miközben az európai és a japán autógyártók őrülten küzdenek minden egyes megtakarított gramm széndioxidért, eurók millióit invesztálják a szuperfejlett, nem mellesleg pedig tisztább működést eredményező technológiákra, s sorra dobják piacra a kis hengerszámú törpemotorokat, Amerika óriásai röhögnek a markukban. Sokszor esetükben is felfedezhetünk némi törekvést a downsizing-ra, másnap viszont valami őrültséggel felrúgják a mai trendeket.

Bármennyire is meglepő, napjainkban újra virágkorukat élik a tengerentúlon a híres izomautók, ami abszolút döbbenetes, hiszen a feleslegesen nagy teljesítménnyel megáldott nehézbombázók teljesen ellenkeznek a mai világ nézeteivel, s sokszor pusztán a felesleges erőfitogtatásról szólnak. Viszont imádják őket az emberek, mégpedig életkortól függetlenül. Ha pedig izomautókról beszélünk, ne a négyhengeres Mustangra vagy alapmotoros társaira asszociáljanak: mi a keményvonalas gépekre gondolunk.

Rengetegen már akkor is értetlenül álltak a történések előtt, amikor a Chevrolet bejelentette a közel 600 lóerős Camaro ZL1-et, de itt nem állt meg az erőfitogtatás: a Ford 670 lóerővel folytatta a sztorit a Mustang Shelby GT 500-zal, s nem volt kérdés, hogy a Dodge sem lengethetett fehér zászlót. Aztán egyszer csak megjelentek a kémfotók néhány álcázott, brutálisnak tűnő Challengerről, amelyekről úgy hírlett, hogy 600 lóerőt is elérheti a teljesítményük.

Hát elérte… Amikor tavaly nyáron a sajtóanyagot olvastuk, nem hittünk szemünknek, s kétszer is visszaolvastuk az első, teljesítményre vonatkozó mondatot. Micsoda?! 707 amerikai lóerő, ami az európai sztenderd szerint 717 tagú ménest jelent?

Ezek teljesen megőrültek! Márpedig nem viccelt a Dodge, a Challenger Hellcat ugyanis tényleg ennyit tud. Nem mellesleg a névválasztás is telitalálat: lefordítva csak annyit jelent, hogy pokoli macska, s ha jobban beleássuk magunkat az autóba, bizony tényleg pokoli jószághoz van szerencsénk.

Persze mi is teljesen feleslegesnek éreztük a Challengerek csúcsát, s már-már felháborodtunk azon, hogy az amerikaiak megint mennyire „bemutatnak” a világnak, a másik oldalon viszont mi is nagyon kipróbáltuk volna a vadorzót. Sajnos erre nem volt, és vélhetően nem is nyílik lehetőségünk, a Hellcat ugyanis kinti piacos jószág, cserébe viszont összegyűjtöttük, hogy mit írtak az autóról azok a kollégák, akiknek volt szerencséjük tesztelni a gépet.

Első ránézésre a Dodge Challenger Hellcat olyan egyszerűnek tűnhet a kritikus, szofisztikált technikához szokott európai autómániások számára, akárcsak egy szög, de ennél sokkal többről van szó – a tengerentúli mérnökök bizony rengeteget dolgoztak büszkeségükön.

Amit pedig elértek, az tényleg nem semmi: a 717 lóerős teljesítmény azt jelenti, hogy a Hellcat személyében a világ hetedik legerősebb szériagyártású autóját tisztelhetjük, s csak olyan versenyzőket tisztelhetünk előtte, mint a Bugatti Veyron, a Ferrari LaFerrari, a McLaren P1, a Porsche 918 Spyder, a Ferrari F12 és a Pagani Huayra. Nem mellesleg viszont a fenti autók bármelyikéből több tucat Hellcat-et vásárolhatunk, utóbbi alapára ugyanis Amerikában nem több mint 61 ezer dollár. Ez átszámítva még 17 millió forint sincs, ami azt jelenti, hogy ha forintosítanánk a lóerőket, akkor nem fizetünk többet egy paciért, mintha alig 2,5 millió forintért egy 100 lóerős autót vásárolnánk – ilyen olcsó 100 ló pedig nincs is.

Nagyon fontos tisztázni, hogy a Challengerek királya véletlenül sem akar szuperautó lenni: a gyártó is nyomatékosan kommunikálja, hogy egy vérbeli izomautóról van szó, ami a gyorsulási megmérettetésekre termett, legyen szó akár utcai, akár versenypályás viadalokról.

Tudják, a klasszikus izomautó úgy viselkedik, hogy a gyorsan bevett kanyarba alulkormányozottan, esetlenül esik be, majd látványosan, keresztben jön ki – már ha meg tudja ülni lovát a pilóta. Nos, az új 717 lóerős vadorzóra ez maximálisan érvényes. A kezelhetőséget az autó dimenziói se igen támogatják: a baltával faragott, brutális kinézetű kupé kicsivel több, mint 5 méter hosszú, tömege pedig kicsivel meghaladja a 2 tonnát. Talán nem éppen ilyen konfigurációt képzelnénk el, ha ideális gyorsuló gépet keresnénk, de higgyék el, a pokoli macskának nem sok ellenfele akad.

A gyártó kommunikációja szerint a gyorsulási futamok mércéjét képező negyed mérföldes futamot az újdonság mindössze 11,2 másodperc alatt abszolválja a 402 méter végén 200 km/h-t elérve, de ez az utcai gumikra érvényes. Márpedig a 275/40 R20 méretű, Pirelli P Zero típusú hátsó papucsoknak nincs könnyű dolguk: annak ellenére, hogy épeszű szemmel brutális méretről beszélünk, a tesztelők szerint egyszerűen túl keskenyek a felfoghatatlan erőhöz a 275 mm-es kerekek, s bőven megtűrne az autó akár 325 mm-es kerekeket.

Ezt a gyártó sem tagadja, s azt ígéri, hogy megfelelő abroncsokkal a negyed mérföldes sprintidő 10,8 szekundumra változik, amihez 202 km/h tartozik. A 0-100 km/h-s gyorsulási adat különben 3,8 másodperc, ami nem fantasztikus adat, de mivel nincs összkerékhajtás, a Challenger pedig képtelen megtapadni, nem tud jobb értéket összehozni. A végsebesség különben 320 km/h, korlátozva...

Az erő forrása nem meglepő módon egy V8-as HEMI-blokk, ami a márka történetének legerősebb szériagyártású egysége. Vélhetően sokan azt gondolják, hogy a mérnökök fogták a szériagyártású SRT-féle HEMI-t és ráaggattak egy kompresszort, ez viszont nagyon távol áll az igazságtól. Bár az alapot valóban a Challenger SRT 6,4 literes V8-as HEMI-je adja, a Hellcat szíve 91 (!) százalékban új.

Ezen nem kell csodálkozni: a szériagyártású motor egyszerűen nem bírta volna tartósan el az óriási erőt. Érdekes módon a hengerűrtartalmat 6166 köbcentiméterre csökkentették a mérnökök, vagyis 6,4 helyett „csak” 6,2 literes az erőforrás (haha, mégiscsak él a downsizing!), a technika pedig a régi, vagyis továbbra is acél blokkot, két alu hengerfejet ősi OHV vezérlést és összesen 16 szelepet találunk a leírásban. Viszont mindez kit érdekel, ha a kompresszornak hála több mint 220 lóerővel lett izmosabb a HEMI, ami most 717 lóerőt és brutális 881 Nm-t biztosít a sofőr számára.

A Hellcat szívéről mindent elmond, hogy a Dodge-nak új mérőpadokat kellett vásárolnia, ugyanis a régiek feladták a szolgálatot a teljesítmény mérése során – egyszerűen nem bírtak az erővel. A legnagyobb kihívást a hűtőrendszer kialakítása jelentette a mérnökök számára, ugyanis hihetetlen hő gyülemlik fel a kompresszoros egységben, ami még a Viper motorjánál is erősebb.

A megfelelő váltók megtervezése sem volt könnyű. Végül a kézi egységet a Viperből kölcsönözték a tervezők (viszont egy olajhűtőt így is aggatniuk kellett rá), míg az automata személyében egy új nyolcfokozatú egységet tisztelhetünk, ami a fokozatok tekintetében megegyezik a legutóbb frissített Challengerek automatáival, viszont sokkal nagyobb náluk, hiszen jelentősen erősebb alkatrészeket kapott. A pokoli motorhoz ildomos volt egy izgalmas kipufogórendszert is társítani, amit szerencsére megtettek a gyáriak: a szofisztikált rendszer a 3-állású üzemmód-kapcsoló helyzetének megfelelően szól, s a legdurvább Track (versenypálya) módban az újságírók szerint olyan brutális hangja van, mintha az autóban nem is egy, hanem rögtön több V8-as üvöltene. Persze a teljesítmény is ehhez hasonlatos...

Nem kérdés, hogy a kéttonnás bestia meglovagolása komoly felkészültségű kezeket igényel, ugyanakkor egy autó esetében gyakran előfordul, hogy olyan emberek kezébe is kerül a slusszkulcs, akik nem képesek az erő megzabolázására. Erre a problémára a gyártó kétfajta kulccsal szállítja büszkeségét: a teljes potenciált csak a vörös kulcs engedi kiaknázni, míg a fekete színű kulcs „csupán” 500 lóerőt bocsát a sofőr rendelkezésére.

A gyár ironikus módon „eső üzemmódnak” nevezi a szerényebb állást. Mindezeken felül a fedélzeti rendszeren keresztül egy tetszőleges PIN-kód megadásával tovább szabályozható a ménes: korlátozva az elektronika nem engedi 4000/perc fölé forgatni a V8-ast, az ESP-t nem engedi kikapcsolni, az automataváltós kiviteleknél pedig korán vált és másodikból indul.

Mi mindenképp remek ötletnek tartjuk az opciót, amit jobb aktiválni, s nem árt, ha tényleg csak olyanoknak áruljuk el a béklyót feloldó PIN-kódot, akik képesek megzabolázni az erőt.

Az újságírók egyöntetű véleménye alapján nem csak az autó ereje lehengerlő, de a vezetési élmény is fantasztikus. Egyrészt persze a gyorsulásélmény, másrészt pedig a hang miatt, de kiveszi a részét az élményben a pontos, koppanástól-koppanásig mindössze 2,5-öt forduló kormánykerék, a szuper fékrendszer (elöl 6, míg hátul 4 dugattyúval szereli a gyártó a 390 mm-es Brembo tárcsákat), valamint a szintén három állásban állítható Bilstein sportfutómű, ami egészen semleges viselkedést garantál.

Viszont mindegyik kinti kolléga leírta, hogy nagyon veszélyes fegyver a Hellcat, s nem árt tényleg vigyázni vele. Ha a sofőr túl bátor és úgy gondolja, hogy képes megzabolázni a teljes ménest, a 717 lóerő időzített bombaként bármikor megviccelheti, így utcára egyszerűen túl veszélyes a Challenger Hellcat.

Viszont hiába ellenszenves sokak számára az őrült gép, a Hellcat (hozzátesszük, társaival együtt) bebizonyítja, hogy az izomautók virágkora nem 45 évvel ezelőtt volt… jelentjük, épp most, a széndioxid-háború alatt van!

Aki pedig teheti, szerintünk mindenképp állítson be garázsába egy ilyen szörnyet (a behozatal megoldása csak akarat kérdése) – már csak azért is, hogy megmutathassuk a jövő generációinak, hogy mit jelentett az igazi izomautók fogalma. És bár a Hellcat-et egyfelől megvetjük és nem értjük, a másik oldalon mi is rajongunk érte. Mert a maga módján rendkívül bűbájos. Mellesleg már bemutatkozott négyajtós karosszériával is a Dodge agyament négykerekűje Charger SRT Hellcat néven - korábbi cikkünkből, ide kattintva olvashatnak a Challenger SRT Hellcat testvéréről.




Hozzászólások  

 
#2 2015-11-06 14:29
Két dolog! Először is nem 717,hanem "csak" 707 lóerő,legyünk már pontosak. Másfelől az ilyen felfogással az a baj,hogy az emberek bedőlnek a környezetvédelm i számokkal dobálózó japán,német,stb . gyártóknak és lásd mi az eredménye, a mostanában kipattant dízel-szennyezési adatok meghamisítása körüli botrányt,valami nt ugyanakkor az emberek az amerikai izomautókat még mindíg a 60-70-80-as évekbeli benzinzabáló-füstöt okádó szívómotorokkal azonosítják! Valamint két autó összehasonlítás ánál környezetvédelm i szempontból nem veszik figyelembe a teljesítményt! Eszerint ne hasonlítsuk már egy 1.8-as, 120lóerős családi autó károsanyag kibocsájtását egy 6.8-as,800 lóerős izomautójéhoz,m ert ez kábé annyira reális,mint az hogy melyik a finomabb, a palacsinta vagy a rántotthús! NEM UGYANAZ A KATEGÓRIA! Ha ilyen jellegű összehasonlítás t szeretnénk csinálni,akkor a 800 lóerős izomautóhoz egy szintén 800 lóerőre felhúzott japán,vagy német,francia,s tb. autót hasonlítsunk! Ebben az esetben a károsanyag kibocsájtási értékek vagy hasonlóak lesznek,vagy a japán,német,stb autóé lesznek sokkal rosszabbak! Hogy miért? Mert az sem mindegy,hogy egy gyárilag 500 lóerős v8-as izomautót húzok 800 lóerőre,vagy egy gyárilag 180 lóerős 4-6 hengeres motort húzok fel 800 lóerőre...
Idézet
 
 
#1 SuperVortep7 2015-01-19 22:15
Két féle érzésem van az autó iránt.Egyfelől imádnám.Másfelől viszont mindent hűen tükröz,amit nem szeretek Amerikában.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark