Autógyártók, ébresztő! Adjatok új álmokat!

Nyomtatás

Egyszer mindenki életében eljön az idő, amikor szüksége van egy autóra, és most nem arra az autóra gondolok, amivel eljutunk A-ból B-be, hanem arra, amelyikben különlegesnek érezzük magunkat, amit a birtoklás öröméért, a vezetés élményéért tartunk. Ha megnézzük az autógyártók mai kínálatát, nem biztos, hogy találunk olyan megfizethető élményautót, ami csillapíthatatlan birtoklási vágyat kelthetne bennünk. A marketinges szakemberek és a piackutatók óriási hibát vétenek, amikor úgy vélekednek, hogy kizárólag elkényelmesedett és a világ zajától elszigetelődésre vágyó emberek számára kell autókat építeni. A formatervezők a kis városi autótól a hatalmas terepjárókig egymástól merítenek ötleteket és közben csak ritkán nyúlnak vissza gyökereikhez. Ezért a megjelenő modellek láttán a legkevésbé sem döbbenünk meg, vagy kiáltjuk el magunkat: hű-ha!

Az eseményeknek persze megvan a logikus magyarázata, hiszen a tervezők apró részletekben adagolják számunkra a változás morzsáit, illetve mindig az új típus márkaarculatba való illeszkedésére ügyelnek. Az imázs tudatos felépítését mindenki kitüntetett helyre tűzi ki zászlajára, miközben sajnálatos módon megfeledkeznek az egyediségről. Olyan feszített tempóban, olyan széles skálán kénytelenek a verseny nyomására fejlesztésbe, megújításba fogni, hogy nincs idő leülni egy percre és elgondolkodni azon, hogy tényleg szükséges-e például sportautót, és terepjárót is gyártani, ráadásul három különböző méretben, alig megkülönböztethető megjelenéssel. Vajon erre van szükségük az embereknek?

Ha meg is születne a helyes válasz, akkor sem merne senki változtatni, mert egyszerűen senki sem mer kockázatot vállalni! Pedig a vásárlóközönség kockázatvállalási hajlandósága nagyobb, mint gondolnák. Önök szerint megvásárolnánk 180 lóerős sportmotorokat, ha attól rettegnénk, hogy meg fogunk halni? A válasz megint csak az, hogy nem. Azért ülünk a még tapasztalt versenyzők által is veszélyesnek tartott vasparipára, mert érezni akarjuk, hogy élünk!

A következtetés szinte magától értetődik: az autósok számára sem szükséges másfél tonnás, hat légzsákkal felszerelt, 200 lóerős (mégis vánszorgó), semleges viselkedésű, túlságosan óvatoskodó elektronikával teletömött páncélszekrényeket gyártani. Egy jármű tizenéves életperiódusa sem mindennapos ütközésekkel telik, ráadásul az esetek többségében nagyobb baleset nélkül végződik. Mégis, a költségek nagy része az ilyen, az épeszű ember számára felesleges felszerelésekre fordítódik, miközben hamis biztonságérzetet adnak a sofőröknek, és úgy növelik az átlagos utazási sebességet, hogy közben túlzott merészséggel ruházzák fel a sofőröket.

A teljesítmény egyre csak növekszik, miközben a vezetési élmény forrása elapad. Egyre-másra számolunk be gyorsabb és gyorsabb járművekről, de egyre ritkábban írhatjuk le, hogy bizony élvezetes autóval volt dolgunk. Barátaimmal, ismerőseimmel beszélgetve, amikor arra terelődik a szó, hogy ki, milyen autóról álmodozik, szinte még sosem tapasztaltam olyat, hogy valaki újonnan megjelenő típus megvásárlását tervezi - még akkor sem, ha anyagi lehetőségeik ezt megengednék számukra. Azt már annál többször hallottam , hogy éppen egy Volvo P1800, Porsche 928, Peugeot 504, Alfa 2000 Bertone, BMW CSi áll álmaik középpontjában. Ugye Önök is érzik: autók lélekkel (ez az, amit sosem jelölhetünk be az opciók listáján).

Egy barátom - aki egyébként szakmájában igen sikeres és tehetséges – (ennek később jelentősége lesz) a múlt héten azt kérdezte, hogy mit vegyen 2-3 millió forintért, ami takarékos, szép és élmény vezetni? Nem tudtam válaszolni neki. Végül abban maradtunk, hogy kivárunk és ezzel együtt a múlt héten egy Fiat Uno érkezésének örülhettünk. A három feltételből kettő teljesült, és cimborám elmondása szerint így nem kellene megijednie még akkor sem, ha szakadékba zuhanna az „ezüst villám”. Kivéve, ha benne lenne a mobiltelefonja, vagy, ha tele lenne az üzemanyagtartály, ugyanis ezekben az esetekben már a kis Uno is értéket képviselne.

A piacon tehát óriási űr tátong, mivel nincsenek kiszolgálva a kevésbé elkényeztetett, a haláltól nem minden percben rettegő középosztálybeli vásárlók, akik egy, a mindennapokban is használható élményautóra vágynak.

Itt megállok egy percre, hogy hangsúlyozzam, milyen fontos e réteg a gazdaság és a kereskedelem számára. Ide tartoznak azok az emberek, akiknek számossága a legnagyobb, miközben éves jövedelmük igen tág határokon belül változik (egy amerikai felmérés szerint odakint az évi 4 és 20 millió forint közötti bevétellel rendelkezők ide sorolják magukat). Ők azok, akik a lakáson kívül ’csak’ nyugalmas életre vágynak: egy vagy két autóra, szeretnék a gyermekeiket jó iskolába járatni és hetente egyszer-egyszer elmenni moziba vagy vacsorázni. Az itt felsorolt dolgok a világ szerencsésebb szegleteiben nem tartoznak a nagyobb kívánalmak csoportjába, miközben ezek az emberek a gazdaság mozgatórugói, akik a napi munkát elvégzik.

A realitások talajára lépve a gazdaságos élményautó után érdeklődő - fiatal, bár szakmájában sikeres és tehetséges, pályakezdő - barátomnak egy 10 millió forintos kategóriába tartozó autót kellett volna javasolnom a fentebb említett trendek negatív irányba fordulása végett. De gondoljunk csak bele: az ember jellemzően nem költ közel annyit a járművére, mint amennyibe a lakása került. Ezért a felső határt húzzuk meg teszem azt négymillió forintnál. Ennyiért szeretnénk egy megjelenésénél fogva kívánatos, gazdaságosan üzemeltethető, a mindennapokban használható, ám kiváló, közvetlen vezetési élményt nyújtó autót kapni.

És, hogy gondolataimban osztozó társaimmal miről mondanánk le ennek érdekében? A légzsákok többségéről, hiszen van kockázatvállalási hajlandóságunk. A sok-sok bőrről, és a nehéz kárpitokról. A légkondicionálóról, mert le tudjuk tekerni az ablakot, még akkor is, ha nem elektromotorok mozgatják. A navigációs berendezésről, mert megtanultunk táblákat leolvasni - ezért a táblákat felismerő kameráról is. A 16 hangszórós hangrendszerről, mert szeretjük hallgatni a motor és a kipufogó hangját. A sávtartó automatikáról, mert mi ébren maradunk, hiszen kevesebb hangszigetelést kérünk. A tolatóradarról, mert nem állt görcsbe a nyakunk, ezért hátra tudunk nézni, valamint tükörből is tudunk tolatni. A sok-sok világító, villogó gombról, melyek funkcióit szükségtelen mivoltuk okán sosem ismernénk meg. Lemondunk még a ’sport’ feliratú gombról is, aminek a megnyomásával a műszerfal ’cukin’ színváltóssá válik, de más egyéb alig történik. Az elektromos kézifékről, mert szeretjük a hagyományos kar kattogását, ráadásul az sosem csipog. Lemondunk még a mindig kikopó váltószoknyáról is, mert fémesen csattogó, nyílt kulisszás kapcsolóra vágyunk.

Szeretnénk viszont egy szép karosszériát egy jó pörgős, kellemes orgánumú motorral, aminek nem kell nagynak lennie, hiszen kipakoltuk az irdatlan mennyiségű felesleges ballasztot az autóból. Kérünk egy közepesen keményre hangolt, sportos, de kényelmes futóművet, erős fékeket és egy funkcionális, letisztult utasteret némi pakolási lehetőséggel. Az ülések legyenek kényelmesek, de legyen tartásuk. Az ESP legyen kikapcsolható (2012-től a menetstabilizáló beszerelése kötelezővé válik). Ugye nem sok ez négymillióért? Mindenkinek előnyére válna egy olcsóbb, ám kelendő és élvezhető autó, ami egy óriási piaci rést foltozhatna be.

Egy percig sem tagadom, hogy szükség van a ma is elérhető kiegyensúlyozott és a vezetőt minden körülmények között támogató, kiszolgáló autóra - de nem mindenek felett. Nem úgy, hogy olyan berendezéseket kényszerítenek ránk, amikre nincs szükségünk, amikre nem vágyunk, vagy egyszerűen nem szeretnénk fizetni értük. A gyártók ne ezzekkel, az elkényelmesedést szolgáló extrákkal  akarjanak kitűnni a tömegből, hanem kiváló ár/érték aránnyal, jó összeszerelési minőséggel, megbízhatósággal, tartóssággal, karbantarthatósággal. Ezek a kritériumok képviselik a rést a pajzson.

Már csak az a kérdés, hogy van-e gyártókban is kockázatvállalási hajlam? A múlt nagyjaiban megvolt a bátorság, hogy többet ne mondjak Ferdinand Porsche is egy hasonlóan egyszerű autó ötletével indult el a kezdetben rögös úton. Félek, hogy a változtatásra nem alkalmas az aktuális gazdasági helyzet, pedig a fiataloknak szükségük lenne egy elérhető közelségben lévő újabb álomra. Egy poszterre a falon, ami miatt érdemes az autók rajongóinak minden nap felkelni és hozzákezdeni a teendőkhöz. Addig is merjünk tovább álmodozni és böngésszük a galériát, amibe ugyan főként olyan modelleket válogattunk össze, amik múltjuknál fogva manapság igen drágák, de az, hogy ötletet merítsünk belőlük, nem kerül pénzbe. Önök szerint milyen lenne a tökéletes „low-cost” élményautó?




Hozzászólások  

 
#5 2011-09-22 10:42
Én egy Plymouth Laser/Mitsubishi Eclipsel járok.

Nagyon olcsó volt. 0 darab lufi. Légkondi és elektromos ablak ellenben van benn. Ezek nekem kellenek. kényelmes. Óriási könyök támasz. könnyü de ehhez egy viszonylag erős 150 lóerős motor aminek jó a fogyasztása. Mivel jó állapotban van nagyon keveset kell rá költeni. Optimálisan sportos és kényelmes. Abszolút alkalmas minden napi használatra. Manapság olcsóbban nem nagyon tudnék magam mellé képzelni más autót.
Idézet
 
 
#4 2010-08-19 13:57
Nagyon tetszett az írás, egyetértek vele. Emlékszem ifjúkoromban a fiúk szobájának falain ott voltak az akkori autók poszterei. Nagyon meglepne ha ma ilyennel találkoznánk, ami persze nem csoda. Alig van egy-két olyan modell ami valóban szép, szemetgyönyörkö dtető. Jellemzően szimplán praktikusak. Az egyik veszzőparipám a kéttónusú fényezés. Azt gondolom talán az egyik legegyszerűbb "szépészeti" beavatkozás, mégsem élnek vele a gyártók, pedig van rá jó példa. Mennyivel látványosabbak a kategóriatársai knal pl. az kis Lanciák ( Y, Musa) , de biztosan lenne még más sok más apróság is ami javíthatna a helyzeten és ismét kívánatos társ, nem pedig közlekedési eszköz lenne az autó.
Idézet
 
 
#3 2010-08-11 11:36
én lemondtam a lég-dolgokról is.
Még a szervókormányró l is le tudnék mondani.
Nagyon jól beszél a szerző.
Én is így jutottam el a Ford Sierrához.
Igaz nem kicsi, de legalább praktikus kombi.
1150 kg, 120 LE, 2.0 motor, hátsókerékhajtá s.
Kár, hogy 1993 óta nincs ehhez hasonló.
Idézet
 
 
#2 2010-08-05 15:39
Gyönyörűek ezek az amerikai-álom autók..

A kényelemből én is tudnék leadni, de a biztonságból mondjuk nem szívesen..
Szívesen vezetnék egyszer egy ilyen csodát!!
Idézet
 
 
#1 2010-07-21 11:02
A lég- dolgokról (kondi és zsák) nem mondanék le, a többit szentigaz beáldoznám, az olcsóságért.

A tökéletes low cost autó pedig a Tata Nano. Na abban nincs semmi túlzás
(hacsak nem a cég tulaj neve: Rattan-Tata :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark