Az új BMW M5 megérkezett – minden információ

Nyomtatás

A pletykamalom még tegnap is csúcsra járt, de végül meglepetések nélkül, olyan formában mutatkozott be a BMW M5 új generációja, amilyenre számítani lehetett. Mindez nem jelenti azt, hogy izgalmak nélkül maradunk: a 600 lóerő és a kikapcsolható összkerékhajtás önmagában sokat ígér – pedig ez csak a felszín.

A radikális M-hívők bizonyosan azt mondják majd, hogy felpuhult, pedig csak jobb lett. Minden idők legkényelmesebb és legfejlettebb 5-ös BMW-je olyan csúcsváltozatot kapott, amely gyorsabb, hatékonyabb, sokoldalúbb és kényelmesebb elődeinél, miközben a gyáriak az élményekről sem feledkeztek meg – ezt bizonyítja a típus történelmében először elérhető összkerékhajtás, amely szükség esetén bizonyos üzemmódokban kikapcsolható.

De nem csak ez a különleges az M xDrive intelligens összkerékhajtásban, hanem például a képessége, hogy normál üzemben a teljesítmény 100 százalékát képes variálva beosztani a tengelyek között a teljes tapadás érdekében. Ez azt jelenti, hogy ha a helyzet megkívánja (vagyis ha csak az első kerekek tapadnak), akkor bizony elsőkerékhajtású is lehet az új BMW M5. A tapadás fokozásáról és az élmények szerzéséről a hátsó tengelyre szerelt elektronikusan vezérelt differenciálmű is gondoskodik, amely akár teljes zárásra is képes.

A rendszer alaphelyzetben (indításkor) összkerékhajtással és sportosra hangolt menetstabilizálóval dolgozik, amelynek gyeplőjét még lazábbra foghatjuk az M Dinamikus Mód (MDM) segítségével, egyben Sport üzemmódba téve az összkerékhajtást (4WD Sport). A hangolás ilyenkor is hátsókerék-orientált, vagyis kisebb erőcsúsztatásokat lehetővé tesz a rendszer, a jármű kontrollját megőrizve. A kizárólag hátsókerékhajtású mód csak a menetstabilizáló teljes kikapcsolása mellett, vagyis kimondottan driftelés vagy versenypályás használat céljából elérhető, no meg persze, ha némi felvágás érdekében szeretnénk elfüstölni az alaphelyzetben hátul 19 colos, 285 mm széles abroncsokat.

Ehhez a jól ismert 4,4 literes, duplaturbós V8-as áll a rendelkezésünkre, amelyet még tovább finomítottak az M GmbH mérnökei. A megnövelt teljesítmény és a minden korábbinál nagyobb csúcsnyomaték üzembiztos előállításáról kiegészítő töltőlevegő-hűtő, még pontosabb közvetlen üzemanyag-befecskendezés és új fejlesztésű turbófeltöltők gondoskodnak. Az erőforrás így a percenkénti 5600 és 6700 között 600 lóerő maximális teljesítmény leadására képes, míg a főtengely percenkénti 1800 fordulatától felépülő 750 Nm csúcs forgatónyomaték egészen 5600-ig elkísér minket. Igen, az új motor szinte alapjárattól szüntelenül maximális nyomatékkal, majd maximális teljesítménnyel dolgozik. Bődületes tudás, még akkor is, ha a német konkurensek ennél is többet ígérnek nyers tudásban. A mezőnyben a 10,5 literes vegyes fogyasztás inkább csak átlagosnak számít.

A lóerőket viszont a lehető leghatékonyabban használja fel az M5, amelyet a 3,4 másodperces 0-100-as gyorsulási adat is szemléltet. Sokatmondó tény, hogy álló helyzetből a 200 km/h-s tempó eléréséhez is csupán 11,1 szekundumra van szüksége a típusnak. A modell végsebességét az elektronika 250 km/óránál maximálja, az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető M Driver’s csomag azonban ezt egészen 305 km/óráig kitolja.

A motorerőt ezúttal már a hagyományos elven működő, azaz bolygóműves, de áthidaló kuplunggal felvértezett nyolcfokozatú, ZF-féle automataváltó továbbítja. Mindez sokkal kényelmesebb használhatóságot és kúszás funkciót biztosít, miközben a váltási idők a korábbi duplakuplungos egységéhez mérhetőek. Az üzemmód-választóval ráadásul a hagyományos 5-ös modelleknél szélesebb skálán variálhatjuk a váltó viselkedését.

A Nürburgring-Nordschleifén végzett tesztek során a futóművet úgy alakították ki a mérnökök, hogy a feszes hangolás mellett a kényelemről is gondoskodjon. A sokoldalúságban a széria változó lengéscsillapítás is segíti a rendszert. A hagyományos modelleknél sokat kritizált kormányzás remélhetőleg itt jobb lesz, az M-specifikusan hangolt kormánymű változó áttétele azért némi kiszámíthatatlanságot biztosan hoz a történetbe. A volánt a futóműhöz hasonlóan három fokozatban sportosíthatjuk, a szimpatikus beállítás-variációkat pedig a motor, a váltó, a HUD, a menetstabilizáló és az összkerékhajtás üzemmódjával együtt a kormányon lévő M1 és M2 memóriagombokra menthetjük – hagyományosan.

A szuper-sportautók menetdinamikáját ígérő teljesítmény üzembiztos működése érdekében a BMW M GmbH tervezői számos ponton módosítottak az új BMW 5-ös sorozat karosszériáján: a hűtőrendszerek, illetve a fékek tökéletes levegőellátásáért kiszélesítették az első kerékjárati íveket és a nagyméretű légbeömlőkkel ellátott első lökhárítót, új hátsó diffúzort építettek be, a motorháztetőt pedig alumíniumból, míg a tetőt szénszál-erősítésű műanyagból készítették el. Az új BMW M5 teljesítményét a dupla ikervégződésű kipufogórendszer nyomatékosítja, amely a beépített pillangószelepnek köszönhetően rendkívül visszafogott és abszolút zabolátlan orgánumra is képes. A vezető a rendszer hangzását egyetlen gombnyomással változtathatja.

Az alumínium motorháztető, a szénszál-erősítésű műanyagból készült tető és a súlyoptimalizált kipufogórendszer alkalmazásával az új BMW M5 az M xDrive intelligens összkerékhajtás ellenére is könnyebb lett elődjénél. Mindez 1855 kilogrammos menetkész tömeget jelent, ami valóban figyelemre méltó érték – a Mercedes-AMG E 63 S-nél például 25 kilóval kevesebb. A modell módszeres súlycsökkentését az alapfelszereltség részeként kínált BMW M sport fékrendszer is segíti, amely a kékre fényezett, elöl hatdugattyús, hátul egydugattyús féknyergekkel, valamint a négy darab belső szellőzésű, lyuggatott féktárcsával tartós lassítási képességeket szavatol. Az opcionális extrafelszereltségek listájára a BMW M divízió karbon-kerámia fékrendszere is felkerült, amely az aranyszínűre fényezett féknyergekről ismerhető fel. A további 23 kilogramm súlycsökkenést eredményező sport fékrendszer a hosszútávú versenypályás használatot is jól bírja.

Az elöl 275/40 ZR19, hátul 285/40 ZR19 méretű M-specifikus abroncsokkal szerelt 19 colos, vasszürke széria felniket az opcionális extrafelszereltség részeként 20 colosra is cseréltethetjük. Az ötszemélyes élsportoló széleskörű alapfelszereltségének az elektromosan állítható, különösen finom Merino bőrkárpitozású BMW M sportülések is részei, miközben az opcionális extrafelszereltségek közül a vadonatúj fejlesztésű, még jobb oldaltartású, kagylóülés-stílusú BMW M multifunkciós ülések is elérhetők.

Az új BMW M5 2017 szeptemberétől válik elérhetővé, az első példányok pedig 2018 tavaszán érkeznek meg tulajdonosaikhoz. A bevezetéssel párhuzamosan lesz elérhető a 400 darabos limitált széria, amely matt mélyvörös metálfényezéssel (Individual Frozen Dark Red) lesz elérhető, teljes felszereltséggel, First Edition utónéven.

Az árakról még korai beszélni, de nem lehetetlen: nagyjából 35 millió forint környékére lőhetjük be az alapárat, az igazán jól felszerelt példányok esetében pedig 40 millióval érdemes számolni.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark