Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mazda szeretné tovább folytatni a CX-5-tel elindított, majd a Mazda6-tal és a Mazda3-mal folytatott útját a sikerek felé. Mégpedig úgy, hogy Genfben bemutatja a Hazumi tanulmányt, mely a Mazda2 jövőbeli vonalait hivatott felfedni előttünk, természetesen a ’Kodo’ formanyelv használatával, és ami talán még fontosabb, egy újdonsült dízel erőforrással.

A japán gyártó jó úton halad afelé, hogy az egész modellpalettáját átalakítsa, és a bárgyú mosolyt éles tekintetre cserélje. A következő lépés pedig a Hazumi – magyarul „szökellő”, vagy „kiugró” - koncepció által előrevetített, és a márka jó szokásához híven kevés változtatással szériagyártásba kerülő Mazda2 lesz, ami már ebben az évben piacra kerülhet, amennyiben a tanulmányautó elnyeri a nagyközönség tetszését – és miért ne tenné.

Hiszen a japánok az eddig jól bevált ’Kodo’ formanyelv uniformizált vonalait használják fel a kisautó esetében is, mely jól látszik a gyár által közzétett részletfotón. A nagyobb modellekkel szinte azonos oldalsó törésvonalak, és első fényszórók talán még agresszívebbé teszik a már megjelent testvéreknél keskenyebb modellt. Mindenesetre nem számíthatunk óriási meglepetésekre az autó formáit illetően.

Ezt az arcot láthatjuk majd viszont ismét

Annál inkább a motorháztető alatt, hiszen a Mazda legújabb fejlesztésű SKYACTIVE-D motorcsaládjának eddigi egyetlen, 2,2 literes - 150, vagy 175 lóerős verzióban elérhető - dízel tagja új testvért köszönthet. A kínálatból eddig igencsak hiányzó kisebb erőforrást egy 1,5 literes szerkezet fogja pótolni, melyet már nagyon vártunk. Sajnos részleteket egyelőre nem ismertettek a japánok, de abban biztosak lehetünk, hogy a nagyobb hengerűrtartalmú társánál kisebb teljesítményt és kedvezőbb fogyasztást fog produkálni.

A Hazumi tanulmánnyal és az újdonsült erőforrással a Genfi Autószalonon ismerkedhetünk meg részletesebben, ahol lapunknak lehetősége nyílik majd pár szót váltani a Mazda2 előfutárának tervezőjével is. Már alig várjuk, hogy érdekes információkkal szolgálhassunk Önöknek.