
Épp, hogy megérkeztünk a megújult Porsche Panamera menetpróbájáról, a gyártó már megújítja a paletta egyik tagját. Az Audi-féle háromliteres dízelmotor átdolgozásával 300 lóerőre erősödik a gázolajt kortyoló változat.
A jövő heti Frankfurti Autószalonon bemutatkozó példány V6-os szívéből további 50 lóerőt préseltek ki a mérnökök, így már 300 lóerőt teljesít 4000-es fordulaton. A nyomaték hasonló mértékben gyarapodott: immár 100-zal több, egészen pontosan 650 Nm áll a vezető rendelkezésére 1750-től egészen 2500-ig. A nagyobb erő jórészt az új, vízhűtéses turbónak köszönhető, amely a korábbi 2,5-tel szemben már 3,0 bar nyomással préseli be a levegőt az átdolgozott égéstérbe.
A nagyobb izmok 8 tizedet faragtak le a 0-100-as sprintből, amelyet már kerek hat szekundum alatt teljesít a Panamera Diesel, a végsebesség pedig 244-ről 259 km/h-ra emelkedik. Még a vontatási kapacitás is emelkedett 100 kilogrammal, így már 2,6 tonnát képes vonszolni a vegyes felhasználásra szánt Porsche.
A nyolcfokozatú bolygóműves automatát is átdolgozták a mérnökök, viszont nem elsősorban a fogyasztás jegyében: a váltó fokozatainak kiosztását rövidebbre vették a márkanévhez méltóbb viselkedés reményében. Ennek ellenére a megújult dízel csupán egy deciliterrel kér többet: 6,4 l/100 km-re adódik a gyári vegyes fogyasztás. Ha már sportosság, a futóművet sem kímélték a mérnökök. A korábbi beállítást feszesebb lengéscsillapítókkal tették élénkebbé. Emellett immár elektromosan vezérelt önzáró differenciálmű is elérhető az újdonsághoz, amely a menetstabilizálóval együtt dolgozva fokozza a típus dinamikai jellemzőit.

A frissített és erősödött Panamera Diesel jövő év januárjában érkezik meg a kereskedésekbe, árcéduláján pedig a jelenlegi modellnél 1,1 millióval nagyobb összeg szerepel majd. A Porsche dízeles luxusautóját így árfolyamtól függően nagyságrendileg 28 millió forintos induló áron tudhatjuk magunkénak.
