Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Többször is beszámoltunk már arról hasábjainkon, hogy még az idei év folyamán érkezik a BMW középkategóriásának frissített változata. A várakozásnak azonban vége, ugyanis a mai napon bemutatkozott a ráncfelvarrott 3-as BMW, amely az új Mercedes C-osztály és a hamarosan érkező, új generációs Audi A4 mellett szeretne maximálisan versenyben maradni – nézzük, hogy mivel!

Itt bizony változott a 3-as - galériaAki jól ismeri a BMW stratégiáját, azt bizony nem fogják meglepni a változások. A külcsín tekintetében a szokásos elemeket rajzolták át minimálisan a mérnökök, noha a felfrissült – és a felszereltségi stílustól függően eltérő – első és hátsó lökhárítók, valamint a finoman átalakított fényszórók az összképen mégis meglátszanak. A hátsó lámpatestek ezentúl alapáron LED-es technológiával és új grafikával dolgoznak, de immáron elöl is kérhetünk kizárólag diódákkal működő fényforrást – de az új fényezések és keréktárcsák sem maradhattak el.

Az utastérben szintén bajban lehetünk, ha nem tudjuk, mit kell keresni, ugyanakkor a finomabb anyagok, a középkonzolon és a légbeömlők környékén hozzáadott krómbetétek, valamint a pohártartóknál tapasztalható aprócska változtatások itt is magasztosabb hangulatot eredményeznek. A gyáriak egy új, színes vetített kijelzőt (head-up display) és még gyorsabb, realisztikusabb 3D-s térképpel és ingyenes frissítési lehetőséggel felvértezett navigációs rendszert is építettek az autóba, persze mindkét tétel feláras.

Egyszerre frissült a szedán és a kombi - galériaA bajorok különösen büszkék arra, hogy az új 3-as lesz az első modell a szegmensben, mely képes lesz LTE technológiával is kommunikálni, de javítottak a párhuzamos manőverekre képes automata parkolórendszerükön is. Az autóban található radarok okosabbak lettek, ugyanis ezentúl akár önmaguktól is aktiválódhatnak, ha valamihez túl közel kerülnénk az autó orrával. A formák mellett tehát a technológia terén sem lehet panaszunk a frissítésre.

A legnagyobb, és egyben talán legérdekesebb változtatásokat viszont egyértelműen a motorpalettával kapcsolatban konstatálhatjuk. A 3-asban négy új motor is bemutatkozik a ráncfelvarrással együtt, amelyekből eggyel még semmilyen formában nem találkozhattunk. Fontos hír, hogy immáron a középkategóriásba is beépítik a gyáriak a MINI Cooper-ben és a 2-es Active Tourerben megismert 1,5 literes, 136 lóerős háromhengerest (kódjele B38) 318i jelzéssel, ráadásul igazán korrekt 8,9 másodperces 0-100-as sprintet ígérnek mellé, 210 km/h-s végsebességgel és mintegy 5,5 l/100 km körüli gyári vegyes fogyasztással. Az igazi izgalmakat azonban a benzines paletta többi tagja hozza.

Belül finomabb anyagokat találunk - galériaA bajorok ugyanis két vadonatúj erőforrást is bemutattak. A kisebbik egy 2-literes négyhengeres egység (gyári kódjele B48), mely a 320i-ben 184 lóerőt és változattól függően 270 vagy 290 Nm nyomatékot, míg a 330i-ben 252 tagú ménest és 350 Nm-es csúcsnyomatékot bocsát a sofőr rendelkezésére. Utóbbi egyébként az eddig 328i néven futó modell helyét veszi át. Különben ezekkel a motorokkal is a 2-es Active Tourerben, valamint a Mini Cooper S-ben találkozhattunk, eltérő teljesítménnyel. Érdemes tudni, hogy bár sokan azt gondolnák, hogy az új 2-literes turbók a korábbi 2-literes turbók közeli rokonai, a valóság mást mutat: a korábbi N20-as és az új B48-as kódjelű egységek teljesen különböznek, még furatuk és löketük is más. Az új motorok a BMW nemrégiben bejelentett moduláris motorcsaládját gazdagítják.

A legnagyobb újdonság viszont az ugyanezen családba tartozó 3-literes hathengeres szerkezet (kódjele N58), mely 340i néven 326 lóerőt és 450 Nm nyomatékot szolgáltat, ráadásul a gyáriak szerint vegyes körülmények között, automataváltóval megelégszik akár 6,7-7 liter benzinnel 100 km-enként, ami hihetetlen a teljesítmény ismeretében.

Maradtak a különböző irányvonalak - galériaA 340i alig 5 másodperces 0-100-as sprintre képes (sőt, xDrive összkerékhajtással 5 másodpercen belüli értéket hoz), míg végsebességét csak az elektronika korlátozza 250 km/h-ban.  A negyedik újdonságot a dízelek között találjuk: noha a frissített, 190 lóerős kétliteressel is volt már dolgunk egyéb BMW-kben, a 3-asban csak most mutatkozott be. A 116 lóerős 16d és a 150 lovas 18d motor szintén az új, B47 kódjelű motorcsaládba tartozik, azonban a 2-literes négyhengeres kétturbós változata, vagyis a 218 lovas 25d még érdekes módon a korábbi négyhengeres motorgeneráció utolsó mohikánja. A 3-literes, sorhatos öngyulladós lényegében szintén nem változott, továbbra is 258 és 313 lóerős teljesítményszinten érhető el (330d és 335d, utóbbi kizárólag összkerékhajtással kapható).

Természetesen minden változathoz elérhető lesz a kiváló ZF-féle nyolcfokozatú automataváltó, amely ezentúl akár egyszerre több fokozatnyi visszaváltásra is képes lesz. Azok a 3-asok, melyek nem alapáron ezzel a szerkezettel érkeznek, továbbra is hatfokozatú manuális váltót kapnak, amelyet szintén megújítottak a mérnökök, és mostantól visszaváltáskor automatikus gázfröccsel segíti az egység a sofőrt. Amint azt fentebb is említettük, az egyre népszerűbb xDrive összkerékhajtás is jelen van a frissített 3-asnál: a 320i, a 330i, a 340i, a 318d, a 320d valamint a 330d-hez lesz elérhető, a 335d-hez pedig szériában jár. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy a külső és belső változtatásokat az M3 is megkapta.

Az M3 is frissült - galériaEgy nagy durranás azonban a végére is maradt, amit azonban még teljesen hivatalosan nem erősítettek meg a bajorok. A legújabb trendeknek megfelelően a hírek szerint a BMW egy konnektorról tölthető hibrid variánst is piacra dob majd a 3-asból, mely a 330e nevet viseli majd, és 252 lóerővel, valamint 420 Nm-es csúcsnyomatékkal feszül majd az aszfaltnak Mindez egyébként 6,3 másodperces 0-100-as sprintre lehet elég, miközben papíron akár 35 kilométert is elautózhatunk kizárólag elektromos üzemben az autóval. A hibrid gyári vegyes normafogyasztása mintegy 2 l/100 km körülre várható.

Összességében a BMW ismételten becsületes munkát végzett, és a 3-as 40. évfordulóján bemutatkozó frissítéssel szeretné továbbra is komolyan felvenni a kesztyűt az újabb ellenlábasokkal szemben, amire minden esélye meg is van. A hírek szerint az év második felétől már elérhető lesz a ráncfelvarrott 3-as, így érdemes még várni egy kicsit a vásárlással, merthogy az autó tényleg szinte minden téren fejlődik.