Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ha korábban 7 perc körüli Nürburgring-Nordschleife köridőt emlegettünk, a ludas csakis versenyautó vagy utcai engedéllyel nem rendelkező szuperautó lehetett. A jeget a bűvös idő alá beférő Porsche 918 Spyder törte meg, de a Corvette Z06 is lenyűgöző eredménnyel áll be a sorba, hagyományosan kiváló ár-teljesítmény arányú sportautóként.

660 lóerő, 30 millió forint. Ez már önmagában sem hangzik rossz üzletnek, ha pedig hozzávesszük, hogy az új generációs Corvette nem csak gyors, de élvezetes autó, rögtön kevés kifogásunk van ellene. Ráadásul a legfrissebb hírek szerint a Z06 a márka rekordidejét futott a Nordschleifén. A 7:08-as idő egészen kiváló a 22 kilométeres Zöld Pokolban, végtére is ez közel 190 km/h-s átlagsebességnek felel meg.

A végeredmény egyébként a hihetetlen idő ellenére sem meglepetés - a gyártó ugyanis beígérte, hiszen a Z06 a márka szerint az opcionális, versenypályás használatra fókuszáló Z07 csomaggal jobb köridőkre képes, mint a leköszönő ZR1.

Versenypályára is alkalmas - galériaA 2015-ös modellévű Z06 több szempontból is mérföldkőnek számít: az újdonság a Z06-ok sorában az első, amely kompresszorral szerelve érkezik, soha nem volt még kivehető tetejű teljesítménymodell, illetve a Z06-osok történetében először érhető el hozzá nyolcfokozatú automataváltó. Utóbbi természetesen opcionális, az autó alaphelyzetben kézi váltóval készül.

A motorháztető alá a márka LT4-es kódon futó 6,2 literes V8-asát szuszakolták be az amerikai mérnökök, amely 861 Nm-es maximális nyomaték mellett 625 lóerős csúcsteljesítményre képes. Mindehhez szükség volt közvetlen befecskendezésre, folyamatosan változó szelepvezérlésre és természetesen kompresszorra is, de ha már technikai megoldásokról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a hengerlekapcsolásról és a hétfokozatú kézi váltóról sem, amelyek az étvágy megzabolásáról gondoskodnak.

A kompresszort egyébként az Eaton szállítja (Eaton R1740 TVS), és akár 20.000-es percenkénti fordulaton is képes üzemelni, ami kerek 5000-rel magasabb, mint a Corvette ZR1-esbe szerelt feltöltő maximális fordulatszáma. A részlegesen önzáró differenciálmű az alapfelszereltség részét képezi.

A belső is sportosabbá vált - galériaA már emlegetett Z07 csomag Michelin Pilot Sport Cup abroncsokat, Brembo karbon-kerámia fékeket és kiegészítő aerodinamikai elemeket tartalmaz, amelyekkel az új Z06 a valaha épült leggyorsabb Corvette címet érdemelhette ki.

Ahogy az alapot jelentő Corvette Stingray, úgy a Z06 is alumínium vázra épül, ugyanezt fogják egyébként a C7.R versenyautóhoz is használni, természetesen erősebb kiadásban. Ez lehetővé tette a kivehető tetőpanel meglétét. A Z06 tervezése során a sárvédőket mintegy 56 mm-rel szélesítették ki elöl és 80 mm-rel hátul, ami alacsonyabbnak és szélesebbnek mutatja az autót.

Az újdonsághoz háromféle aerodinamikai csomag választható: az alap, a szénszál erősítésű anyagból készült légterelők alkotta pakk, illetve a Z07. Utóbbi megoldása a GM történetében a valaha volt legnagyobb leszorítőerőt képviseli. Az utastérben különleges színkombinációk köszönnek vissza, de sportautóhoz méltóan lecsapott kormánykerék, komfortosabb GT ülések vagy kompromisszummentesebb Competition Sport ülések teszik teljessé a képet.

Bár a Chevrolet sajnos kivonult Európából, az amerikai márka sportautó-ikonja, a Corvette bizonyos országokban elérhető az öreg kontinensen is – például Németországban, ahol hivatalosan lehet garanciális Corvette-et vásárolni. A Z06 mind kupé, mind pedig kabrió változatban elérhető, bruttó 99.500 illetve 104.500 eurós áron, ami azt jelenti, hogy ha haza szeretnénk hozni a brutális gépek valamelyikét, körülbelül 31 illetve 32,5 millió forintnak megfelelő összeget kell a németországi kereskedésben hagyni. Ez mellesleg éppen annyi, mint amennyibe például az 550 lóerős, de összkerekes és négyszemélyes, igaz, kissé öregecske Nissan GT-R kerül (31,6 millió), amelynek Nordschleife-ideje 14 másodperccel lassabb.