Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A névadással nem cifráztak: egyszerűen csak Compact Sedan névvel illette a BMW az új koncepcióját, amely az 1-es szedán verzióját vetíti előre. A Kantoni Autószalonon leleplezett újdonság alaphelyzetben az első kerekeit hajtja.

Színt váltott - galériaAz eddig sem volt titok, hogy a BMW 1-es sorozata hamarosan elbúcsúzik a hátsókerékhajtástól, de ez hamarabb bekövetkezhet, mint vártuk. A 2011-től piacon lévő kompakt modell szedán változatát vetíti előre a tanulmány, amely már a 2-es Active Tourer esetében is megismert UKL platformon alapul. Ez pedig alaphelyzetben elsőkerékhajtást, felárért pedig összkerékhajtást jelent. A motortérbe a már ismert három- és négyhengeres turbómotorok kerülnek benzines és dízel kivitelben, a fokozatváltásról pedig hatfokozatú manuális, vagy nyolcfokozatú automata egység gondoskodhat.

A tanulmány bronz színei már az új formanyelv keretében fogant karosszériát fedik. A fényezés sem hétköznapi: a benne elhelyezett finom pigmentek a megszokottnál változatosabban reagálnak a fényre, így a világos és a sötét részek hangsúlyosabban elkülönülnek egymástól. A sportos formaterv a márka ismerőinek nem hoz nagy újdonságot, egyedül a króm hangsúlyosabb megjelenése, valamint a tanulmányos túlzások keverednek fokozott változatosságként a képbe.

Hagyományok és a jövő - galériaBelül a kialakítás csak annyira rugaszkodik el a valóságtól, amennyire egy sorozatgyártás kapujában álló tanulmánytól elvárható. A márkára jellemző elrendezés köszönt minket, csak éppen némely forma és anyag dinamikusabb kialakítást és alaposabb megmunkálást kapott. A narancsszínű hangulatvilágítás uralja az összképet, amelyből az új generációs Professional navigációs rendszer 8,8 colos kijelzője ugrik ki. Emellett panorámatető teremt világosságot a belső térben.

Két feladat: sportos és praktikusA hátul ülő két személy saját klímazónákat kapott – ennél többet egyelőre nem tudunk a térről vagy a csomagtér méretéről, de a sajtóanyag szokásához hűen bőséges helykínálatot emleget. Persze nincs könnyű dolga a modellnek, hiszen fel kell vennie a kesztyűt némiképp a Mercedes-Benz CLA-val, és a nála jóval praktikusabb Audi A3 szedánnal is – a recept persze az utóbbi irányba hajlik.

És hogy mikor kezdődik a sorozatgyártás? Erről még talán korai nyilatkozni, de mivel a hozzávalók jelen vannak a BMW polcán, jó eséllyel legkésőbb a jövő év végén lehull a lepel a végleges változatról is, amely a sorozat megújulásának első lépését jelentheti. Ezt követheti a kompakt, öt- és háromajtós modellek generációváltása, amely a kupé és kabrió változatok premierjével lesz teljes jó pár év múlva.