Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Hyundai a múlt héten végre bemutatta első vérbeli sportkompaktját, a régóta várt i30 N-t. Azonban alighogy lerántották a leplet az újdonságról, máris a jövő került szóba egy interjún, amely az N részleg vezetőjével, Albert Biermann-nal készült – aki egyébként korábban a BMW M GmbH-t is irányította. A téma pedig az összkerékhajtás bevetése volt.

Az i30 N 250 és 275 lóerővel lesz elérhető hamarosan, ezt az erőt pedig egy hatsebességes manuális váltón keresztül juttatja majd el az első kerekekhez. Egyáltalán nem volt meglepő, hogy a Hyundai az elsőkerékhajtást választotta, hiszen ekkora teljesítményt így is könnyedén le tud adni az autó, ráadásul hatékonyabb is. Ugyanakkor a jövőre nézve érdekes lehet egy esetleges összkerékhajtású kivitel, amely minden tekintetben felülmúlhatja majd a most bemutatott változatokat.

Sokáig vártunk az i30 N-re

Biermann úr elárulta, hogy az összkerékhajtás nagyon is reális cél a jövőre nézve, hiszen márkán belül is rendelkezésre áll a technológia, így költségek tekintetében sem lenne probléma vele, és a fejlesztéssel sem kell bajlódni – sőt, már tesztelnek is egy ilyen prototípust. Ebben az esetben azonban jóval nagyobb teljesítménnyel számolhatunk: a Hyundai az új változattal egyenesen olyan konkurenseknek ugorhat neki, mint a Volkswagen Golf R vagy éppen a Ford Focus RS, ami bbőven 300 lóerő feletti teljesítményt jelent.

A rövid interjún az automataváltó lehetősége is szóba jött, amelyet a kormány mögötti váltófülekkel, amolyan versenyautós stílusban kezelhetnének a vásárlók. Ezzel kapcsolatban elárulta a vezető, hogy előbb vagy utóbb jön egy ilyen kivitel is, de a sportosságot szem előtt tartva semmiképpen nem szeretnének lemondani a manuális változatokról, így egyelőre ezek élveznek prioritást – talán éppen a jóval erősebb, összkerékhajtású kivitelben mutatkozhat majd be egy automata szerkezet.

Reméljük a későbbiekben más modellekre is rákerül az N betű

Reméljük, hogy a jövőben az i30-on kívül más Hyundai modelleket is kezelésbe vesz majd az N részleg, hiszen akár az eggyel kisebb i20-ból és a méretesebb i40-ből is szívesen látnánk sportos kiviteleket – ugyanakkor egy még izmosabb i30 is különösen érdekes lehet. Erre azonban még várnunk kell.