2017. Április 26., Szerda

Frissitve:06:16:26

A Kiák legje - Stinger néven érkezett meg a koreaiak négyajtós kupéja

Nyomtatás

Már hetek óta készíti a közönséget a Kia négyajtós kupéjának érkezésére, amely most végre bemutatkozott, de a várakozásokkal ellentétben nem simán GT, hanem Stinger néven. A Detroiti Autószalonon leleplezett újdonságról pedig elmondhatjuk, hogy hozta azt a szintet, amelyre a gyáriak készítettek minket – a Kia eddigi legvagányabb, legsportosabb, leggyorsabb és legdivatosabb modelljét tisztelhetjük a képében.

A Stinger sziluettje a korábbi kedvcsináló fotóknak és videóknak köszönhetően már nem okoztak nagy meglepetést, de a részletekben rengeteg újdonság rejlik. A korábbi GT koncepció alapján a Kia Frankfurtban található európai dizájnstúdiójában megrajzolt autó tervezését maga Peter Schreyer, a koreaiak főtervezője felügyelte. Az összkép kifejezetten sportos lett: hosszú motorháztető, kupésan elnyúló tetőív és látványos részletek fémjelzik az autót.

Szemből és hátulról is sokat örökölt a tanulmánytól a Stinger, de a mérnökök természetesen a Kia legújabb formanyelvét is integrálták valamelyest – habár kétségtelen, hogy az újdonság lóg ki legjobban a kínálatból a formákat tekintve. Az agresszív első fényszórók természetesen LED-es technológiát használnak, míg a méretes légbeömlők egytől egyig az aerodinamikai tulajdonságok javítását szolgálják. Ugyanez igaz a hátsó diffúzorra is, míg a látványos, teljesen új formákkal operáló hátsó fényszórók és a kétoldali, dupla kipufogó-végződések további izgalmat csempésznek az összképbe – a „tigrisorr” hűtőmaszkról pedig még nem is beszéltünk. Változattól függően egyébként 18 vagy 19 colos keréktárcsákat kap majd az autó.

A 4803 milliméteres szélességével és 2905 milliméteres tengelytávolságával a legtöbb – jellemzően prémium – konkurensénél nagyobbra nyúlik a Stinger, de ugyanez igaz az 1870 mm-es szélességére is. Pontos adatot egyelőre nem osztottak meg a gyáriak, de azt ígérik, hogy az elektromosan mozgatható csomagtérajtó mögött is méretes helyet találunk majd. A K900-as szedántól érkező alapok 55 %-ban nagy szilárdságú acélokból készültek, melyek nem csak a merevségnek, hanem a vezethetőségnek és a hangszigetelésnek is jót tesznek – egyébként elöl MacPherson, hátul pedig többlengőkaros felfüggesztéssel készül, melyek hangolásakor fontos szempont volt, hogy az autó megfelelő visszajelzésekkel szolgáljon a sofőrnek. Ebből a szempontból talán még fontosabb lehet majd a kormányzás, ami eddig nem volt a Kia erőssége, de most okkal bízhatunk ennek ellenkezőjében.

A Stinger tehát kétségtelenül az eddigi legizgalmasabb és legsportosabb Kia, és mindez igaz az utastérre is. A gyáriak minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektettek a megjelenésre: noha eddig sem lehetett panaszunk, a Stinger esetében a funkcionalitás mellé egyenrangú társként sorakozott a látvány is, így a szokásos elrendezést ezúttal izgalmas elemekkel igyekeztek feldobni a mérnökök. Ennek végeredményeképp sportos, kerek légbeömlőket, a díszbetéttel egybefont, alumínium kezelőszerveket és a legfrissebb modellekhez hasonlóan – mint a Rio és a Picanto – táblagépszerű multimédiás rendszert jelent. Utóbbi egyébként a Kia legrisebb megoldását futtatja majd, mely szinte minden mobiltelefonos csatlakozási lehetőséget támogat, és kiválóan működik.

A zongoralakk betéteket ezúttal is megkaptuk, ám sokkal hangsúlyosabbak lettek a jól láthatóan bőr, vagy legalábbis bőrszerű bevonatok, amelyek szép kontrasztvarrással hívják fel magukra a figyelmet – a minőségérzettel biztosan nem lesz gond. A fotelek például valódi Nappa bőrrel is kérhetőek lesznek, de egyéb prémium opciók is elérhetőek lesznek, akárcsak az Optima esetében. Elég csak a prémiumokhoz hasonló palettát felvonultató biztonsági és vezetéstámogató asszisztensekre gondolni, melyek a sávtartótól az adaptív tempomaton, a holttérfigyelőn, és a kamerarendszeren át egészen a vészfékrendszerig mindent felvonultatnak.

A legizgalmasabb pont azonban kétségtelenül a motortér tartalma. A Kia kétféle, hosszában beépített erőforrással kínálja majd kezdetben a Stingert: a kisebbik egy 2-literes, négyhengeres, turbós szerkezet lesz, mely 255 lóerővel és 353 Nm-es csúcsnyomatékkal támadja majd a hátsó kerekeket. Mindez 6 másodperces 0-100-as gyorsulást eredményez.

Ennél persze lesz izmosabb szerkezet is, mely nem csak 365 lóerős teljesítménye és 510 Nm-es nyomatékcsúcsa miatt lesz jóval izgalmasabb, hanem V6-os mivolta okán is. A minden bizonnyal szívmelengető dallamokkal szolgáló szerkezet 3,3 literes, és a gyáriak ígérete szerint 5,1 másodperc alatt gyorsítja majd 0-ról 100-ra a Stingert, ami meg sem áll majd 269 km/h-ig. A lassításról a V6-os esetében elöl négy, hátul pedig kétdugattyús féknyergekkel ellátott Brembo szerkezetek gondoskodnak.

Hivatalosan még mind a két erőforrás fejlesztés alatt áll, így egyelőre több adattal nem szolgáltak a gyáriak, de annyi bizonyos, hogy az alap hátsókerékhajtás mellett – amelynél mechanikus önzáró differenciálmű is lesz – összkerékhajtás is elérhető lesz, míg a kerekek és a motor közötti kapcsolatról a Kia saját 8-fokozatú automataváltója gondoskodik majd. A Stingerben újdonságként megjelenik majd egy friss üzemmód-kapcsoló is, mely az eddigi 3 állással (Sport, Normál és Eco) ellentétben immár 5 lehetőséget kínál majd: a Comfort, az Eco és a Sport mellett a dinamikusan változó Smart és az előre programozható Personal is megjelenik. Ezek a gázreakción, a váltón és a kormányzáson kívül az állítható futóművet is befolyásolják majd. A Kia egyik gyengéi közé tartozó kormányzáson az új, változó áttételezésű és elektromos rásegítésű kormánymű is segíthet, melynél az eddigiekkel ellentétben nem a szervomotor nem a kormányoszlopra, hanem magára a fogaslécre hajt be – ezzel közvetlenebb irányítást és kevesebb rezgést biztosítva.

A gyáriak elmondása szerint a Stinger nem egy vérbeli sportautó, de minden eddiginél nagyobb vezetési élményt kínál majd, melyről a BMW-től 2014-ben átigazolt mérnök, Albert Biermann gondoskodott. A sportosságot egyébként még olyan opciók növelik, mint a műszerfali kijelzőn megjeleníthető, erőhatásokat mutató adatok, vagy éppen az állítható oldaltámasszal rendelkező vezetőülés. A Stinger mindenesetre – melynek valószínűleg V6-os verziója kapj majd meg a GT utónevet – minden eddigi Kiánál izgalmasabb, és a képek valamint a megosztott adatok alapján akár a prémium márkák termékeivel is sikerrel szállhat szembe. Legnagyobb ellenfele azonban a hamarosan érkező Volkswagen Arteon lehet.

A szalonokba minden bizonnyal csak 2017 végén érkezik meg a látványos négyajtós kupé, amelynek ára szinte biztosan 10 millió forint felett lesz majd – ha tippelnünk kellene, az alapárat valahová az Optima GT környékére lőnénk be. A másik érdekesség, hogy a fotókon egy amerikai és egy európai verzió is látható, és a különbség csupán annyi, hogy míg a tengerentúli kivitelen szerepel a Stinger típusjel, addig a német rendszámmal felvértezett autón csak a GT jelzés díszeleg, erről azonban semmilyen hivatalos információval nem szolgáltak a gyáriak – ugyanakkor ez akár azt is jelentheti, hogy az öreg kontinensen csak simán GT lesz az újdonság. Mindenesetre mi tűkön ülve várjuk, hogy kipróbálhassuk a valaha volt leggyorsabb Kiát.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark