Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Miközben az Aston Martin egy izgalmas motorcsónakkal igyekszik új vizekre evezni, a másik luxusautókat gyártó brit cég, a Bentley sem tétlenkedik és szintén ismeretlen területre teszi be rövidesen a lábát: törzsolvasóink biztosan jól tudják, hogy egy szériagyártású luxusterepjáró megalkotásán dolgozik a Bentley teljes csapata.

Persze a briteknek nincs olyan nehéz dolguk, hiszen biztos háttérrel rendelkeznek: a tulajdonos, vagyis a Volkswagen-konszern igencsak tapasztalt a szegmensben, persze a Bentley mindenre rátesz még egy lapáttal és a luxust eddig nem látott szintre igyekszik emelni – elvégre méltó ellenfelet kell alkotni a szintén rövidesen piacra érkező Rolls-Royce luxus SUV ellen.

A Bentayga névre keresztelt típus viszont közelebb áll a leleplezéshez, mint gondolnánk, amit a gyártó legfrissebb ízelítő videója is egyértelműen bizonyít: a lentebb látható egyperces film során részleteiben megmutatja utasterét a luxus SUV, s néhány finomságra fény derül: például tudjuk, hogy színes vetített kijelzőt, éjjellátó rendszert, teljesen digitális műszerfalat és stílusos üzemmód-választót kap. Belül persze nemes anyagok dominálnak, mint például a nappabőr, a fém és a valódi fa.

Annyi bizonyos, hogy igényes megoldásokból nem lesz hiány, s a Bentley Bentayga minden téren csúcstechnikával büszkélkedhet. Az már csak hab a tortán, hogy a gyártó elmondása szerint az újdonság a piac legizmosabb (és egyben legnagyobb luxust kínáló) terepese lesz.

A 300 km/h-ig kalibrált sebességmérő sokat sejtet a Bentayga teljesítményéről - a műszerfal digitális

Az alapokat az Audi Q7 második generációja biztosítja egyébként, a meghajtásról pedig vélhetően V8-as és W12-es kétturbós benzinmotorok gondoskodnak majd, azonban nem sokkal később egy konnektorról tölthető hibrid is csatlakozik a benzines verziók mellé. S egy újabb világújdonság a Bentley háza táján: a gyártó első dízelautója szintén a Bentayga lesz - a V8-as öngyulladós természetesen az Auditól érkezik.