2017. Június 24., Szombat

Frissitve:11:02:08

Legfrissebb:

A luxus teteje fedél nélkül – íme, a Mercedes-Maybach S650 Cabriolet

Nyomtatás

A Mercedes-Maybach olyat kíván nekünk mutatni, amelyhez fogható eddig nem akadt. Az S-osztály kabrió alapjaira a világ legjobb nyitott autóját készítették el, amely méltó módon állít konkurenciát a Rolls-Royce Dawn-nak, ráadásul annál is különlegesebb lesz.

A Mercedes-Maybach S650 Cabriolet ugyanis mindössze 300 példányban készül, amelyeket a márka ráadásul több kontinens között oszt szét, így annak valószínűsége, hogy két Maybach kabrió találkozik egymással, még a luxusban fürdőző környékeken is elenyésző. Lássuk, mint kapunk a hazai forgalomba helyezéssel 120 millió forintos árcéduláért!

Az egyediség mellett nem elhanyagolható tényként kapunk egy Mercedes S-osztály kabriót, amely már bizonyította rátermettségét a nyitott luxusmodellek piacán. Az AMG által felkészített S 65-tel szemben itt a kulturált suhanáson van a főszerep, vagyis a 6,0 literes, biturbó V12-es erőművet és annak kipufogóját a kulturáltság jegyében hangolták a mérnökök. Padlógázon azért a Mercedes-Maybach megoldása is meglehetősen brutális tud lenni, amit a 630 lóerős teljesítmény és a 2300-as fordulattól elérhető 1000 Nm nyomaték tökéletesen igazol.

A 4,1 másodperces 0-100-as sprint és a 250 km/h-s elektronikusan limitált száguldozás lehetősége megnyugtató a potenciális vásárlók számára, a legalább 12 literes vegyes fogyasztás pedig csak a tankolások szükségessége miatt lehet kellemetlenség. Az erőt egyébként már hétfokozatú bolygóműves automataváltó továbbítja a hátsó kerekek irányába, amelyek elektromosan vezérelt differenciálzárral igyekeznek megtapadni – a 275 mm-es szélesség ehhez a teljesítményhez már önmagában nem feltétlenül elég. A kényelemről és a sokoldalúságról állítható légrugózás gondoskodik.

Ennél azonban sokkal többről szól a modell: a stílusról és a luxusról. Ezeket a 20 colos krómozott felnik és a nagyvonalúan kialakított lökhárítók is közvetítik, de a Maybach emblémák is szembeszökőek, főleg éjjel, amikor a visszapillantó tükör kivilágít egyet álló helyzetben az aszfaltra is. Belül az ülések varrásának „folyékony vonalait” emelik ki a márka illetékesei, amely vízeséshez hasonlatos látványt kelt a szemlélőben. Ezt azért nem könnyű belelátni, de a varrás mesterien dobja fel a nemes anyagot, az pedig külön szívmelengető, hogy az eltérő színű bőrszegélyeket Budapestről nevezték el.

Mindezt a háromdimenziós betétvonalakkal ellátott faborítás is tükrözi, ami különleges, 0,8 milliméteres finom metszést igényel. Persze, ha valakinek ez nem tetszik, még számos másik variáció mellett dönthet, épp úgy, mint a színek tekintetében – a luxus nem ismer határokat.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark