Alaposan felfrissült a Nissan GT-R - 570 lóerővel folytatja

Nyomtatás

A Nissan GT-R jelenlegi, R35-ös verziója már 2009 óta piacon van, és bár azóta már többször is frissült, sokan várják már a vadonatúj generációt. A japánok egyelőre még dolgoznak az utódon, de addig sem hagyták lógva a rajongókat, ugyanis ezúttal egy az eddigieknél hangsúlyosabb ráncfelvarrással örvendeztettek meg minket, ami természetesen érintette az erőforrást is.

A sportautó immár 7 éve szolgál a Nissan palettáján, és azóta – egy LED-es nappali menetfényt leszámítva – szinte változatlan formában árulták a gyáriak, még ha a motoron és a futóművön nagy ritkán faragtak is kicsit a mérnökök. Ezúttal azonban már első pillantásra feltűnhetnek a változások, hiszen a megjelenést látványosan átszabták a tervezők. Az eddig is agresszív frontrész új lökhárítót a két szélén légbeömlőket kapott, míg a jelvény környékén megjelent a Nissan jelenlegi formanyelvének jellegzetes V-alakú motívuma.

Hátul már kevésbé hangsúlyos a frissítés, de az apróbb változtatások mellett a kipufogórendszert egy titán változatra cserélték a gyáriak, ami ígéretük szerint minden eddiginél jobban szól majd. A színpaletta is megújult, de a legnagyobb újdonság talán mégis a mostanra kissé elavult utastér megreformálása.

Csodákra persze ne számítsunk, de az eddig igencsak sok műanyaggal operáló belső már első ránézésre is jóval kellemesebb lett, köszönhetően a műszerfalra is felkerülő bőrborításoknak. Az új kormány is jól mutat, melyhez ezentúl ragaszkodnak majd a váltófülek, és a középkonzolt is átszabták a mérnökök, aminek köszönhetően egy nagyobb, 8 colos multimédiás rendszer került az autóba, frissített szoftverrel.

A gyáriak célja tehát egyértelműen a prémium irányba való elmozdulás volt – amit már sokan vártak –, és ezt erősíti meg a fokozott hangszigetelés is. Mindemellett természetesen a teljesítményt is szem előtt tartották, így a jól ismert 3,8 literes duplaturbós V6-os ezentúl 550 lóerő helyett 570-et teljesít majd (6800/percnél), míg a csúcsnyomaték elenyésző 5 Nm-rel, 637 Nm-re ugrott.

Az erő a módosított 6-sebességes duplakuplungos automataváltón keresztül jut el mind a négy kerékhez, ám arról egyelőre nem esett szó, hogy mindez a jelenleg is 315 km/h-s végsebességre és a szinte hihetetlen, 2,8 szekundumos 0-100-as sprintre milyen hatással van - mi mindenesetre meglepődnénk, ha 1 tizednél többet sikerült volna javítani utóbbin – már csak azért is, mert a 600 lóerős Nismo változat sem tud jobbat 2,7 másodpercnél. Ha már szóba jött, arról egyelőre nincs hír, hogy a legerősebb verzió is frissül-e, vagy egyelőre marad a 'régi'.

A ma délután bejelentett frissítéssel egyébként immár biztossá vált, hogy 2018 előtt nem érkezik vadonatúj GT-R. A New York-i Autószalonon bemutatkozó újdonság hamarosan hazánkba is megérkezhet, és bár hivatalos információ egyelőre nem áll rendelkezésünkre, a fokozott teljesítmény és a jobb minőségű anyagok ellenére minden bizonnyal nem lesz (számottevően) magasabb a jelenleg mintegy 30 millió forintot kóstáló Nissan GT-R magyarországi bruttó vételára.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark