
A szívómotoros Porschék kedvelőinek nem árt fogniuk összes félretett pénzüket és beruházni egy 911-re. A frissítés ugyanis a küszöbön van, vele együtt pedig feltöltött erőforrások érkeznek az ikonikus sportautóba, fokozva a gyorsaságot, rugalmasságot, és hatékonyságot. De vajon mi lesz az érzelmekkel?
Valószínűleg azoknak sem lesz híja, hiszen ahogy a külsőhöz is óvatos kezekkel nyúlnak a mérnökök, úgy a 911 sarokpontjait is igyekeznek majd nem megváltoztatni. A feltöltés egyébként nem önmagában adja az új erőforrások gerincét, hanem inkább a kulcsfontosságú területeken segíti a motorokat. Jó hír: a hathengeres boxermotorok maradnak, már csak az alacsony tömegközéppont okán is.
A Carrera eddigi 3,4 literes szívómotorjának helyén egy enyhén feltöltött 2,7 literes egységet találunk, amely legkevesebb 370 lóerő leadására lesz képes, nyomatéka pedig túlszárnyalja a korábbi Carrera S 440 Nm-es értékét. Utóbbi 3,8-ról 3,4 literre vált, ám a feltöltés révén akár 450 lóerős is lehet, legkevesebb 550 Nm nyomatékkal. Ehhez ráadásul sokkal könnyebb lesz hozzáférni, ugyanis az eddigi 5600-as fordulatszám helyett már 2000 környékén beköszönt. A könnyebben kihasználható turbómotorral pedig a hétfokozatú kézi váltóra is többen szavazhatnak majd. Emellett a hatékonyság is fokozódik: a Carrera S akár 8,7 literes vegyes fogyasztása akár egy literrel is kevesebb lehet.

A frissítés belül egyébként a 918-ból érkező új kormánykeréken és a nagyobb, átdolgozott központi rendszeren lesz tetten érhető. A nagyközönség előtt már a szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatkozhat a frissített 911, így a végleges, hivatalos adatokra sem kell már sokat várni.
