Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A legtöbb azonos alapokra építő konszern esetében igaz, hogy a testvérmodellek nagyjából egyszerre újulnak meg, frissülnek fel. Nincs ez másként a Kia-Hyundai párosnál sem, így semmi meglepő nincs abban, hogy a Tucson után a Sportage is megkapta a félidős ráncfelvarrását. A dél-koreaiak azonban mindig szeretnek némi csavart vinni a történetbe, hogy ne legyen unalmas, és ezúttal ez egy 48 Voltos elektromos rendszerrel szerelt dízel hajtásláncot jelent.

Az új egység esetében a pontos adatok egyelőre sajnos még váratnak magukra, de annyit már tudni, hogy egy kétliteres dízelmotor fog összedolgozni egy 48 Voltos rendszerrel, aminek köszönhetően hatékonyabb és tisztább lesz a gázolajos erőforrás. Mindez annyit tesz, hogy a start-stop rendszer akár menet közben is működésbe tud majd lépni, ha éppen nincs szükség a belső égésű erőforrás erejére, de egyébként is be tud segíteni a kis elektromotor, amivel szintén – ha nem is túl sokat – levesz némi terhet a dízel válláról.

Nem sokat változott, de mégis frissebb lett - kattintásra nagyban is láthatják a képeket

A gyáriak egyelőre csupán három képet osztottak meg velünk, de a lényeg ezeken is látszik: az alapformák nem sokat változtak, de mégis frissebb képet fest a Sportage, köszönhetően a teljesen új lökhárítóknak és a finoman átrajzolt, de inkább a rácsozás tekintetében megújult hűtőrácsnak – de új színek és keréktárcsák is várhatók. A fényszórók formája ugyan nem, de grafikájuk megváltozott: elöl megkapta a Ceedből már ismerős, négyszögletű LED-es nappali menetfényt, még hátul a két lámpatestet összekötő króm elem helyét is a fénytest vette át – vagy legalábbis annak a búrája, ha nem is világít egész széltében. A képeken látható autó egyébként egy GT Line verzió, így könnyen lehet, hogy az alapváltozat valamivel visszafogottabb lesz majd.

Az utastérben még annyi változás sincs, mint kívül, hiszen gyakorlatilag csak az új kormány és a finoman megújított műszerfal jelent újdonságot, de kapunk újárnyalatokat is – már, ha a szürkét lehet annak nevezni. A képen látható fekete bőrkárpitozás és piros kontrasztvarrás opcionálisan lesz elérhető. Technológiai téren is megújul az autó: megállásra és elindulásra is képes távolságtartó tempomat, 360 fokos kamera és éberségfigyelő is csatlakozik az eddig is szép kínálathoz, míg az alapból 7, felárért pedig 8 colos multimédiás rendszer is a legújabb szoftvert futtatja majd.

Jó minőség és modern megoldások fogadnak belül

Erőforrások tekintetében a nagy újdonságot a dízel-hibrid jelenti majd, de akárcsak az Optimánál, a Sportage-ben is leváltja a Kia az öregecske 1,7 literes gázolajost, és helyette az újabb 1,6-os erőforrás kerül be 115 vagy 136 lóerővel. A benzinesekről nem esik szó, így jó eséllyel maradnak az 1,6-os motorok ezen a fronton. Az erősebb hajtásláncokhoz természetesen elérhető lesz összkerékhajtás és hétfokozatú, duplakuplungos automata váltó is. Egyelőre sajnos csak három kép áll rendelkezésünkre, de amint a Kia újabb információkat vagy fotókat oszt meg, mi is érkezünk majd az adatokkal.

Kommentek