
Hamarosan megnyit a Detroiti Autószalon és ilyenkor minden gyártó háza tájáról friss hírek érkeznek. Most a Kia van soron, ami egy igazán érdekes tanulmányautót villantott fel számunkra két képen, mielőtt még élőben is megcsodálhatná a nagyközönség az Egyesült Államokban.
A GT4 Stinger névre hallgató sportos 2+2 üléses kupé már a képek alapján is igazán impozáns látványt nyújt, ráadásul hátul hajt, amitől igazán élvezetessé válhat. Főleg úgy, hogy a motorháztető alatt található kétliteres turbós erőforrás a gyáriak elmondása szerint 320 lóerőt produkál.
Kifejezetten élvezetesnek ígérkezik a GT4 tanulmány
A dél-koreaiak kiadványa szerint a 20 colos könnyűfém keréktárcsákkal, vízszintes LED sorokkal, karbon első kötényekkel és „tigris orral” megáldott sportkupé „arra a célra termett, hogy tekintetek vonzása mellett tökéletes élményt nyújtó, és nem utolsó sorban pályán is használható sportkupé legyen.”
A Kia tehát ismét a fiatalok és élményhajhászok felé nyit, melynek mi nagyon örülünk, hiszen ez az a kategória, amit a mostani gazdasági helyzetben szinte minden gyártó az utolsók közé sorol. Alig várjuk, hogy tisztább képeken is megcsodálhassuk az új tanulmányt.
