2012. Május 17., Csütörtök

Frissitve:01:05:54

Legfrissebb:

Európába is eljut a Ford Mustang Boss 302

Nyomtatás

A németországi székhelyű Geiger Cars jóvoltából maga az amerikai nagyfőnök érkezik Európába. No, ezúttal nem Obama látogatására kell számítani: a főszerepet ezúttal egy négykerekű, a megtisztelő Boss 302 utónevet viselő Ford Mustang játssza.

A legendás sportkupé radikális megtestesülése európai kivitelben 54.900 eurótól lesz elérhető, vagyis Magyarországon körülbelül 18,5 millió forintért lehet majd forgalomba helyezni egyet. A Parnelli Jones amerikai versenyző által kormányzott 1970-es Boss 302 modernkori reinkarnációja a hagyományosabb testvéreihez hasonlóan 4,95 literes V8-as szívómotort kap. Viszont az átdolgozott szívótraktusnak, az új vezérműtengelynek és a módosított motorelektronikának köszönhetően a dobozolva is kapható erőforrás a megszokott 415 helyett 443 lóerőt teljesít – cserébe nyomatéka 14-el, 515 Nm-re csökkent.

A hatfokozatú kézi váltóval szerelt modell erősített versenykuplungot is kapott, amely az extrém igénybevételt is bírja. Ha ettől megkíméljük a nagyfőnököt, akkor a különleges Mustang az átmeneti figyelmességet 12 literes fogyasztással hálálja meg.

A kötelező külső show-elemekhez 19 colos Pirelli sportgumik és szénszálas betéttel ellátott Brembo féktárcsák társulnak, míg a nagyobb kanyarsebességekről az öt fokozatban állítható sportfutómű gondoskodik. A Torsenes önzáró differenciálmű ugyancsak elmaradhatatlan kiegészítő. A beltérben a Recaro félkagyló ülései gondoskodnak az akaratlan elmozdulás megakadályozásáról, és az Alcantara kormány, valamint a kiegészítő műszerek mellett megjelenik a GT500-ról is ismert billiárdgolyó-váltógomb is.

Hozzászólások  

 
#2mustangman2012-03-26 22:57
haat kajakra en is a mustangot!!!!!a BMW jelentese bazdmeg minek wettem !!!
Idézet
 
 
#12011-05-11 11:38
Amerikában BMW M3al szokták összehasonlítani. Hát... Vakon is a Mustangot választanám... :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark