Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Megszokhattuk már, hogy az amúgy is csekély darabszámban készülő különlegességek gyártó egyedi szériákkal teszik még értékesebbé az adott típust. Ezúttal a Pagani cselekedett így egy tehetős amerikai kliens kérésére, akinek garázsában hamarosan ott lesz a teljesen egyedi szuperautó.

Noha más konstruktőröktől már láthattunk egy darabos különkiadásokat, a Pagani történetében ez az első eset, hogy egy ügyfél számára külön példányt építenek. A La Monza Lisa névre keresztelt modell tulajdonosa és megrendelője nem más, mint Kris Singh, a floridai üzletember és autógyűjtő.

A nem mindennapi név mögött egy teljes egészében szénszálas példány áll, amelynek karbon elemeit mindenféle fényezés helyett mindössze az olasz zászló díszít a Zonda Revolutionhoz hasonlatosan. Emellett egy szett polírozott felni és a rá feszített, kiemelt Pirelli felirattal ellátott gumi jár az autóhoz, ami mellé még egy szett fekete Zonda R kerékszettet is megrendelt a vevő.

A géptető alatt a „hagyományos” verziókkal megegyező hajtáslánc lapul, azaz ezúttal is az AMG hatliteres, V12-es biturbó motorjával van dolgunk, ám a teljesítményadatok ködbe burkolóznak. A tizenkét hengeres erőművet Michael Kübler építette, azon két ember egyike a világon, aki  még ilyen AMG motorokat épít.

Mivel a mester külön kérésre pakolta össze a motort, könnyen lehet, hogy erősebb lett a végeredmény. Az autó további különlegessége, hogy minden egyes dolgozó aláírta, akinek a keze munkája benne van, sőt, még Horacio Pagani és családja is ellátta kézjegyével a különleges példányt.