Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A brit márka olyan roadster tanulmánnyal készült a Genfi Autószalonra, melynek láttán az ügyfelek valószínűleg rögtön elkezdik majd aláírni a különböző vásárlási szándéknyilatkozatokat. Erre szerencsére nincs szükség: már tudjuk, hogy az EXP 12 Speed 6e koncepció formákban a Continental GT új generációját vetíti előre, amely már csak a Porsche alapoknak köszönhetően is 'a minden idők legélvezetesebben vezethető sorozatgyártású Bentley modellje' cím első helyezéséért száll harcba - és akkor technológiai elsőségét még nem is említettük.

Tanulmányként teljesen elektromos hajtássalDe térjünk csak vissza egy kicsit az EXP 12 Speed 6e koncepcióra - a roadster ugyanis megér egy misét. Az újdonság ugyanis apró módosításokkal és újragondolásokkal hihetetlenül könnyed módon gondolja tovább az eddig csak robosztus megvalósulásban létező Bentley formanyelvet, miközben a márka luxust érintő alapelveihez is hű marad. A dinamikus roadster ráadásul nem csak távoli vágyálom: a gyártó határozottan szeretne egy teljesen elektromos/hibrid újdonságot létrehozni, amely a Continental GT új generációjának személyében meg is valósul.

Az elektronok támadása előtt viszont elsőként hagyományos benzinmotorral kel új életre a Continental GT széria. A főszerepet ezúttal is a hatliteres, biturbó W12-es erőforrás kapja (a valamivel gyengébb, de jóval könnyebb és hatékonyabb V8-as biturbó egység ezúttal is később érkezik), amelyet átdolgoznak a Porsche Panamerától érkező új platform számára. Az immár részecskeszűrővel is felszerelt egység legalább 600, de akár 650 lóerőt is kiszoríthat magából, amely változattól függetlenül könnyedén repíti majd a jócskán 300 km/h feletti végsebesség felé a sportos Bentley modelleket. A dinamizmus fokozásában segít majd a legalább 100 kilós fogyókúra, de az így is két tonna feletti üres tömeg azért jelzi: mitugrász sportmodell helyett itt igazi luxus cirkálóra számíthatunk.

Érzelmesen bekúszó technológiai letisztultságEnnek megfelelően pedig belül hamisítatlan luxus hangulat fogadja majd a vásárlókat, amelyet korunk legmodernebb technikai megoldásaival ötvöznek a fejlesztők. A korszerű digitális képességeket azért igyekeznek nem előtérbe tolni; itt inkább a rendszerek tökéletes integrációján lesz a hangsúly, épp, mint a tanulmány esetében.

Az új Continental GT premierje a szeptemberi Frankfurti Autószalonra várható: itt hull majd le a lepel a W12-es kupé változatról. Ezt követően érkezik majd a nyitott GTC, valamint a szerényebb beszálló modell. Később pedig befut a konnektoros hibrid változat is, amelyet addigra már önvezető technológiával is megvásárolhatunk.