Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Úgy tűnik, hogy az Audi is elkötelezte magát a környezettudatosság mellett, amit napjaink hírei bizonyítanak. Az ingolstadtiak bemutatták az egy tank gázolajjal akár 1500 km megtételére is képesszupertakarékos A3-ast, ezúttal pedig a Q7 e-tron, azaz az SUV hibrid verziójának érkezését jelenthetjük be.

A Q7 már nem fiatal modell, így a méretes SUV ideje azonban hamarosan leáldozik, s utódjában hatékonyabb, modernebb hobbiterepjárót ismerhetünk meg. A következő generáció érkezéséig még nagyjából két évet kell várnunk, cserébe a konkurenciához felzárkózva jóval hatékonyabb, takarékosabb hajtásláncokra van kilátás, a négykarikásoktól megszokott prémium körítés mellett.

Arról, hogy a Q7 utódja elektromos segítséget is kap, a minap egy interjúban az Audi ausztrál részlegének vezetője kotyogta ki, ám egyelőre semmilyen részletet nem árult el az illetékes az e-tron verzió technikai oldalával kapcsolatban. Persze nem meglepő, hogy ilyen hajtáslánccal is kacérkodnak a németek a Q7 esetében, hiszen a gyártó jóformán minden modellhez biztosítani fog a közeljövőben alternatív hajtást.

Könnyen lehet ugyanakkor, hogy nem kell megvárnunk a következő generáció érkezését, s az Audi már a jelenlegi kínálatban szereplő SUV kínálatában elérhetővé teszi az e-tront. Ez azért is lehetséges forgatókönyv, mert a Q7 hamarosan megkapja utolsó ráncfelvarrását, így még biztosan piacképes lesz, s a modernebb vonalak határolta lemezek alá a frissebb technika beköltözése sem lehetetlen.

A teljesen elektromos R8-on kívül tehát minden esély megvan rá, hogy az Audi szinte teljes e-tron palettát állítson fel, amelynek első fecskéje a nemrégiben bemutatott A3 e-tron volt. A kompakt a hibrid rendszerrel a gyártó szerint 1,5 literes fogyasztásra képes, s a továbbiakban érkező változatoknál is hasonlóan kecsegtető étvágyra számíthatunk. Noha a mágikus számokat jórészt csak laboratóriumban képesek produkálni az autók, az utakra kiengedve sem kell szégyenkezniük, hiszen hagyományos hajtású társaiknál jóval kevesebbet gurítanak le a torkukon.