
Az autógyártók egyik úttörője, az innováció elkötelezett zászlóvivője minden kétséget kizáróan a BMW, aki ismételten bizonyította az előbbi állítás hitelességét. Ezúttal a Las Vegasban megrendezett CES (Consumer Electronics Show), azaz az elektronikai ipar óriásainak kiállítása volt a bajor újítások leleplezésének színtere. Természetesen a BMW a CES keretein belül olyan újításokkal rukkolt elő, amelyek az elektronikai szakághoz köthetőek.
A bajorok egyik látnivalója az i8 Mirrorless tanulmány volt, amely – nevéből sejthetően – megszabadult külső visszapillantó tükreitől, méghozzá a kedvezőbb aerodinamikai tulajdonságok érdekében. A tükrök eredeti helyén áramvonalas idomba bújtatott kamerák ülnek, melyek képét a vezető egy nagyfelbontású kijelzőn láthatja. Mivel kamerákról van szó, azok látószögét úgy választotta meg a gyártó, hogy a hagyományos visszapillantókkal szemben több információval nagyobb betekintéssel segítsék a sofőrt.

Hasonló témakörben szerepel az i3 Extended Rearview Mirror koncepció is, azonban itt csakis a vezető által belátható részletek kiterjesztése volt a cél, mégpedig egy, a tetőre szerelt kamera segítségével.
Nagyobb durranás ellenben a szintén i8 Spyderre épülő i Vision Future Interaction, amely az automatizálás világát, egyszerűbben fogalmazva az önvezető autót hozza közelebb, csúcstechnológiával megtöltött és az autonóm jármű jellegéhez igazított utastérrel megfűszerezve. Az utasülés előtt 21 hüvelyk átmérőjű panoráma képernyő feszül, ami autonóm üzemmódban szórakoztató központtá változik át és az internetezés élményét is biztosítja.

A hagyományos óracsoport természetesen már a múlté, a helyét egy 3D-s kijelző vette át, amely az autóval és az utazással kapcsolatos információ halmazt továbbítja a járművezetőnek, illetve képes kibővíteni a vezető látóterét akár a fent említett módszerekkel. Hasonlóan izgalmas az AirTouch névre hallgató extra, amely gesztusvezérléssel fokozza a high-tech finomságok sorát.
A BMW emellett egyedi üzemmód kapcsolóval is ellátta a Vision Future Interaction tanulmányautót: a háromállású váltóval a hagyományos vezetési élményre fókuszáló Pure Drive, a vezetői segédek szoláltatásait igénybe vevő Assist és az önvezető funkciót aktiváló Auto üzemmódok között dönthet a sofőr. Utóbbi esetben a kormány kék hangulatvilágítást kap és hátrébb húzódik, a sportülés pedig a panoráma kijelző felé fordul, hogy a vezető nagyobb kényelemben élvezhesse az autonóm utazást.

Az autók mellett a motorok gyártásában is jeleskedő bajor márka a kétkerekűek szerelmeseit sem feledte el, s a CES-re az ő számukra is elhozott pár újdonságot. A szélvédőre vetített kijelző, azaz a Head-Up Display (HUD) mindeddig az autósok kiváltsága volt, azonban a sisakba telepített, a rostélyra vetítő rendszerrel akár a motorosok is használhatják ezt a funkciót, amely a biztonság növelésében játszik szerepet.

A láthatóságot és a látás fontosságát itt is kiemeli a BMW, hiszen a K 1600 GTL tanulmány orrában a 7-es sorozat, illetve az i8 esetében megismert lézeres fényszóró található. A tiszta fehér fényt kibocsátó lámpa mintegy 600 méterre képes elvilágítani, s természetesen a halogén és xenon rendszerű fényszóróknál erősebb fénnyel.
